Egyre több magyar utazó radarjára kerül fel, mert ez a térség továbbra is az egyik legkedvezőbb árú vízparti úti cél a balkánon.
Lezárják a Margitszigetet, az Óbudai-szigetet és a Római-partot minden nap reggel 8 és este 10 óra között péntektől hétfőig a koronavírus-járvány miatt - közölte Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön késő este.
Úgy fogalmazott: "Bár még mindig nem jelent meg a kormányrendelet, amely értelmezi a miniszterelnök szavait, hogy milyen többletjogosítványokat kapnak a polgármesterek, az idő sürget. A húsvéti hosszú hétvége órákon belül elkezdődik."
Azt írta, hogy az intézkedést a budapestiek védelmében rendeli el; annak érdekében, hogy a főváros kezelésében álló, különösen látogatott közterületeken ne legyen járványügyi szempontból veszélyes tömeg. Karácsony Gergely közölte: arra kérte Terdik Tamást, Budapest rendőrfőkapitányát, hogy a rendőrség szerezzen érvényt a lezárásokról szóló döntésnek. Utasította Handl Tamást, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság vezetőjét, hogy munkatársaival mindenben legyen a rendőrség segítségére.
Egyúttal utasította a Budapesti Közlekedési Központot, hogy erre a négy napra függessze fel a 26-os busz üzemeltetését, valamint a jelzett időszakban ne álljon meg a 4-es és a 6-os villamos a Margitszigetnél.
"Tisztában vagyok vele, hogy a döntés a kikapcsolódni vágyó budapestiek körében népszerűtlen lehet, sokaknak okoz kényelmetlenséget. A járvány terjedésének megfékezése azonban most nehéz döntéseket tesz szükségessé. Kérem a budapestieket, maradjanak otthon az ünnepek alatt is. Azzal tesszük a legtöbbet a szeretteinkért, ha nem látogatjuk meg őket. Tudom, nehéz, de ha betartjuk a korlátozó intézkedéseket, akkor túl leszünk ezen is" - fogalmazott közleményében a főpolgármester.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








