Brutál drágulás a magyar fürdőkben: lassan már ez is luxus lesz?

Brutál drágulás a magyar fürdőkben: lassan már ez is luxus lesz?

2020. január 5. 10:00

Sok hazai fürdőben drágultak január elején a belépőjegyek. Az áremelés mértéke általában 5-10 százalék körül mozog, de akadnak olyan fürdők, ahol a tavalyinál több mint 10 százalékkal többet kell fizetni a belépőért.

Az egész évben működő magyarországi fürdők általában kétféle árazási gyakorlatot követnek. Az egyik csoportba azok tartoznak, amelyek a strandszezon előtt, illetve az őszi szezon kezdetén módosítják az áraikat. Például a Miskolctapolca Barlangfürdő szezonon kívüli jegyárai október elsejétől idén április végéig nem változnak. A másik csoportba tartoznak az árlistájukat mindig az év elején módosító fürdők.

A termalonline.hu gyűjtése szerint számos hazai fürdő ennek megfelelően már január elsejétől új - drágább - árakat alkalmaz, de például a budapesti fürdők többségénél január 6-tól érvényesek a módosított jegyárak.

Szolid áremelés a Palatinusban

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. által működtetett fürdőknél a felnőtt napi belépők esetén 100 és 500 forint közötti áremelésre kell számítani. A ferencvárosi Dandár Gyógyfürdőben a hétköznapi belépők ára 10 százalékkal, 2000-ről 2200 forintra emelkedik. A hétvégi jegyárak terén pedig 9,5 százalékot tesz ki az áremelés: 2100-ról 2300 forintra drágulnak a jegyek. Ugyanakkor a kültéri medencék használatát is biztosító wellness kiegészítő jegy ára továbbra is 600 forint marad.

Válogass a legjobb személyikölcsön ajánlatok között a Pénzcentrum kalkulátorában!

A felújítás előtt álló Király Gyógyfürdőben kisebb az áremelés mértéke. A kabinos belépők ára hétköznap 2900-ról 3000 forintra nő, ami 3,4 százalékos drágulást jelent. A hétvégi jegyárak pedig 3100-ról 3300 forintra, azaz 6,4 százalékkal drágulnak. Jól járnak azok, akik hétköznap keresik fel a Palatinus fürdőt, ugyanis a hétköznapi felnőtt belépők ára január 6. után is 2600 forint marad és a gyermek, diák és nyugdíjas belépők ára sem emelkedik. A hétvégéken is csak 100 forinttal emelik a korábbi 3000 forintos jegyek árát.

Ugyanakkor áremelésre kell számítani a két legdrágább fővárosi műemlék fürdőben. A Gellért Gyógyfürdő szekrényes belépőinek ára hétköznapokon 5900-ról 6300 forintra drágul, hétvégén és ünnepnap ugyanez 6100 helyett 6600 forintba fog kerüli, ami 7, illetve 8 százalékkal magasabb árat jelent. A Széchenyi Gyógyfürdő esetében hasonló mértékű az áremelés, azaz a szekrényes jegy ára hétköznapokon a korábbi 5500 forintról, 7,2 százalékos emelés után 5900 forintra drágul, a hétvégi jegyár pedig 5700 forintról 6200 forintra emelkedik, ami 8,7 százalékos emelést jelent.

Ugyanakkor a Gellért és a Széchenyi fürdőket felkereső hazai vendégkörnek szánt Zsigmondy Klubkártya ára változatlan maradt. Azaz a klubkártya idén is 5000 forintért váltható ki és a tavalyihoz hasonlóan 2900 forintért vásárolható vele 4 órás belépő a két említett gyógyfürdőbe.

A Veli bej már tavaly emelt

A budapesti Aquaworld élményfürdő esetében is január 6-tól lép életbe az új árlista, viszont náluk ez csak részben hoz áremelkedést. A felnőtt, a gyermek, a diák és a nyugdíjas napijegyek ára nem változik. Azonban a felnőtt 3 órás belépők, az esti belépők és a reggeli úszójegy árát is 200 forinttal emelik. Szintén drágulnak a családi belépők, például a két felnőtt és két gyermek esetén érvényes jegy ára a korábbi 16 190 forintról 16 990 forintra drágul.

Az Irgalmasok Veli bej fürdőjében már tavaly novemberben meglépték az áremelést. A törökfürdő továbbra is csak 3 órás jegyeket kínál, s ezek közül az olcsóbb hétköznap délelőtti és esti jegyek ára 2500-ról 2800 forintra nőtt. A délutáni és hétvégi jegyár 3100-ról 3500 forintra emelkedett. Ez már jelentősebb, 12 és 12,9 százalékos drágulásnak számít.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Áremelés a Budapesten kívüli fürdőkben

A vidéki fürdők esetében is hasonlóan vegyes a kép. Az áraikat szolidabban emelők közé tartozik a Gyulai Várfürdő, ahol napi belépők árára egy százast dobtak rá, így 4 százalékkal 2600 forintra emelkedett a felnőtt jegy ára. Az AquaPalota élményfürdőbe szóló kiegészítő jegyek árát változatlanul hagyták. A debreceni Aquaticum fürdőkomplexum esetében is áremeléssel indult az év. Az élményfürdőben a felnőtt napijegyek ára a korábbi 3200-ról 3400 forintra nőtt, ami 6,2 százalékos drágulást jelent. Az Aquaticum termálfürdő részlegében 14 százalékkal drágult a teljes árú belépő: 2100-ról 2400 forintra.

A győri Rába Quelle fürdőben már december elsején letudták az áremelést. Ez a felnőtt belépőknél a korábbi 3700 forintos jegyek 200 forintos emelését hozta magával. A diákbelépők viszont csak 100 forinttal, 3300 forintra drágultak. A komáromi Brigetio Gyógyfürdőben január elsején történt emelés. Kerek 10 százalékkal, 2150 forintra drágul a teljes árú jegy. A nyugdíjas és a diák belépők 9,3 százalékos emelés után most 1750 forintba kerülnek.

A makói Hagymatikum fürdőnél a jegyárak struktúrájához is hozzányúltak. Tavaly még külön árakat alkalmaztak hétköznap és hétvégén, azonban idéntől ezt egységesítették. Azok jártak ezzel rosszul, akik eddig hétköznap 2600 forintért vásároltak felnőtt belépőt, hiszen nekik az új 3100 forintos jegyár közel 20 százalékos emelést jelent. Az eddigi hétvégi 2900 forintos belépőhöz viszonyítva viszont csak 6,8 százalékot tett ki az emelés. Azt ugyanakkor meg kell említeni, hogy a helyi lakosoknak ennek az árnak a feléért biztosítanak kedvezményes belépőt.

A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő esetében a felnőtt napijegyek ára 7,6 százalékkal drágult: 3900-ról 4200 forintra. Viszont náluk a kiemelt időszakokban magasabb árak érvényesek, például ide tartozik majd a nyári tanítási szünet teljes ideje is. Ekkor majd 4700 forintért váltható egy teljes árú jegy, ami tavalyhoz képest 300 forintos emelést jelent.

A Zalakarosi Fürdő esetében az úgynevezett alap belépők ára 2800-ról 3000 forintra nőtt, ami április végéig érvényes, hiszen utána - a strandfürdőjük nyitása miatt - ez a belépő már 3900 forintba fog kerülni. Ezért a jegytípusért a tavalyi szezonban 3600 forintot kértek. A minden fürdőegységükbe érvényes komplex belépő ára 9 százalékos drágulás után, 4400-ról 4800 forintra emelkedett. A főszezonban pedig majd ez is tovább drágul 5200 forintra, miközben egy éve ilyenkor ugyanezt 4800 forintért kínálták.

Az áremelések kapcsán említést érdemel, hogy a hazai fürdők már régóta lobbiznak azért, hogy a fürdőbelépőkre érvényes 27 százalékos áfakulcs megegyezzen a vendéglátásban és a szálláshely-szolgáltatásban alkalmazott kedvezményes áfával. A munkaerőhiányból és az emiatt emelkedő bérekből adódó jelentős költségnövekedés ugyanis komoly kihívást jelent az egész fürdőágazatnak.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. április 17. szombat
Rudolf
15. hét
Április 17.
Hemofília világnap
Április 17.
Cirkuszok világnapja
EZT OLVASTAD MÁR?