A vasútfejlesztések pontosan úgy zajlanak majd, ahogy az ezekkel kapcsolatos elképzelések a Tisza Párt választási programjában szerepelnek.
Hamarosan itt az őszi szünet és sok szülő dönt úgy, hogy kihasználja az erdei táborok adta lehetőségeket és befizeti gyerekét néhány napra. A legtöbb tábor ismeretterjesztő, készségfejlesztő programokkal várja a gyerekeket. Az, hogy mire küldi a szülő csemetéjét, csak attól függ, hogy olcsóbb vagy drágább tábort engedhetnek meg maguknak. Éppen ezért a HelloVidék annak járt utána, mennyibe kerülnek idén az őszi gyerektáborok.
Ősszel az erdei iskolák a legnépszerűbbek, ahol a szakemberek megpróbálják a gyerekek nyelvén elmagyarázni a környezetvédelem fontosságát, de szót ejtenek az állatok védelméről és arról is, hogy mit tehet egy ember annak érdekében, hogy ma is környezettudatos legyen. Az egy vagy többnapos programok között van úgynevezett bentlakásos és hazamenős forma is. Ahol több napra is vannak programok, ott célszerűbb az ottalvós opciót választani, az egynapos foglalkozások pedig délutánig tartanak, így nem okoznak fennakadást a szülők életében. Munka után fel tudják kapni a csemetéket.
A szolgáltatások terén is széles a paletta: van ahol háromszori étkezés biztosított de van, ahol csak egy, sőt olyan is, ahol csomagolni kell néhány szendvicset a gyerekeknek. Jellemző az is, hogy sok esetben feltüntetik a plusz költségeket is. Ha egy-egy helyről tömegközlekedéssel jutnak el A-ból, B-be. Ezalatt a vonat, busz és egyéb tömegközlekedési jegyeket kell érteni - írja a lap.
Ha az is érdekel, hogy mennyibe kerülnek pontosan az erdei táborok Szentendrétől, Budapesten, Miskolcon át Szombathelyig, akkor a kattints a HelloVidék oldalára.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








