Tíz, szinte új, első osztályú InterCity-kocsit bérel a nyári szezonra a MÁV az osztrák állami vasúttársaságtól (ÖBB).
Az elmúlt időszakban számtalan esetben előfordult, hogy a légitársaságok törölték valamelyik járatukat. Gondot okoz azonban az utasok számára, hogy ki fizeti meg a kárukat, azaz a repülőjegy árát, az esetlegesen befizetett szervezett utazás díját, vagy egyénileg foglalt szállás költségét, valamint jár-e kártalanítás a számukra.
Több jogszabály foglalkozik ezek szabályozásával, mind nemzetközi, mind uniós, mind hazai szinten, több bírósági ítélet is született már a kérdés kapcsán, ezért készített a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége egy összefoglalót.
Repülőjegy árának visszatérítése
Amennyiben közvetlenül a légitársaságnak fizettük ki, akkor közvetlenül tőle igényelhetjük vissza. Amennyiben utazási irodánál szervezett út kapcsán fizettük ki egyben a teljes utazás díjával együtt, akkor viszont az utazási irodától kérhetjük vissza, feltéve, hogy az utazási iroda nem ajánl fel alternatív utazási lehetőséget a számunkra.
Kártalanítás
Minden esetben a légitársaságot terheli. Amennyiben uniós országból történt volna a személyszállítás bármely légifuvarozóval, vagy uniós országba történt volna a személyszállítás közösségi légifuvarozóval, akkor a 261/2004/EK rendelet szabályait kell alkalmazni. A törölt repülőút hosszától függően 250-400-600 EUR összegű kártalanítás jár az utasoknak.
Amennyiben az uniós rendeletet nem lehet alkalmazni, akkor a Montreáli vagy a Varsói Egyezmény szabályai értelmében terheli felelősség a légitársaságot. Ezek a jogszabályok csak a kártalanítás maximumát határozzák meg, nem írnak elő konkrét összeget.A Montreáli egyezmény szerint a fuvarozó felelőssége minden egyes utassal szemben 4150 SDR összegre korlátozott. (Jelenleg kb. 1 600 000 forint)
A Varsói egyezmény szerint a fuvarozó felelőssége minden egyes utassal szemben kétszázötvenezer frank összegre korlátozott. (A frankban kifejezett összegek hatvanöt és fél milligramm súlyú és kilencszáz ezredrész finomságú arany pénzegységre vonatkoznak. Ezeket az összegeket a nemzeti pénznemekre, kerekszámban lehet átszámítani. Bírósági eljárás esetében az említett összegeket nem arany nemzeti pénznemre az illető pénznemnek az ítélethozatal napján jegyzett arany egyenértéke alapján kell átszámítani.)
Szervezett utazás vagy szállás díja
A szervezett utazás kapcsán az utazási iroda kártérítési felelőssége fennáll a szerződésszegés folytán okozott károkért. A vonatkozó jogszabályok szerint utazási csomagok esetén az utazó - azaz a fogyasztó - kártérítésre jogosult az utazásszervezőtől minden olyan kárért, amely az utazót a szolgáltatások nem szerződésszerű teljesítése miatt éri, és a kártérítést indokolatlan késedelem nélkül meg kell fizetni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A fogyasztó egyedül akkor nem jogosult a kártérítésre, ha az utazásszervező bizonyítja, hogy a szerződésszegés:
- az utazónak róható fel,
- olyan harmadik személy magatartására vezethető vissza, aki az utazási csomagra vonatkozó szerződésben foglalt utazási szolgáltatás teljesítésével nincsen kapcsolatban, és a szerződésszegést az utazásszervező észszerű elvárhatóság mellett sem láthatta előre, vagy az elháríthatatlan volt, vagy
- elháríthatatlan és rendkívüli körülmények miatt következett be.
A nemzetközi egyezmények esetlegesen korlátozhatják az utazási iroda kártérítési felelősségét. Azonban ebben az esetben is, az utazási iroda részéről csak a befizetett részvételi díj összegének háromszorosára korlátozható legfeljebb a maximális kártérítés mértéke, és semmis az ezt meghaladó kikötés.
A szállás díja vagy egyéb költség kapcsán a légifuvarozó felelőssége állapítható meg a fent már idézett nemzetközi egyezmények, illetve uniós rendelet alapján.
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








