10 év múlva Magyarország lehet Közép-Európa vezető turisztikai térsége

MTI
2019. július 7. 15:15

A kormány a Széchenyi 2020 programban mintegy 480 projekt keretében több mint 260 milliárd forintot fordít a turizmus fejlesztésére a 2014-2020-as költségvetési időszakban, ebből a Balatonhoz csaknem 33 milliárd forint jut - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára.


A Balaton-átevezés startpontjánál tartott sajtótájékoztatón az államtitkár hangsúlyozta: Magyarország páratlan természeti és kulturális kincsekkel rendelkezik, ezeket a lehetőségeket ki kell használni. A turizmus stratégiai ágazat, a cél pedig, hogy 2030-ig a magyar turizmus teljes hozzájárulás a GDP-hez a jelenlegi 10 százalék körüli értékről 16 százalékra nőjön.

A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország legyen Közép-Európa vezető turisztikai térsége.

Schanda Tamás kifejtette, a Balaton körül 26 projekt megvalósulására ad lehetőséget a kifejezetten turizmusfejlesztésre rendelkezésre álló keret. Ennek köszönhetően egyebek közt korszerűsítik, felújítják, illetve bővítik a Balatoni Bringakört, kikötők fejlesztése valósul meg, túraútvonalak, szabadidőparkok, kilátók épülnek vagy újulnak meg, és fejlesztések történnek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén is.

Az államtitkár kitért arra, hogy a kormány elkötelezett a szabadidősport támogatása mellett annak érdekében, hogy egészséges sportnemzetté váljunk. A Széchenyi 2020 program keretében közel negyven sportegyesület, klub, szövetség kap támogatást kifejezetten arra a célra, hogy a lakosság körében népszerűsítse a tömegsportokat.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Ennek köszönhetően mintegy 400 ezer embert sikerül közelebb hozni a rendszeres testmozgáshoz, sportoláshoz.

Az államtitkár példamutatónak nevezte a Balaton-átevezés főszervezője, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség tevékenységét, amely az egészséges életmód népszerűsítése mellett több turizmusfejlesztési projekt megvalósításában is részt vesz. A szövetség csaknem 80 éve dolgozik a sportág sikeréért, sportolói mintegy 80 olimpiai éremmel gazdagították hazánk dicsőségtábláját.

A helyszínen tömegével álltak sorba és szálltak vízre az emberek a legkülönbözőbb vízi alkalmatosságaikkal, hogy teljesítsék a Fonyód-Badacsony-Fonyód, 9 kilométeres távot. Tavaly csaknem 700 hajóegység közel 1400 versenyzője nevezett a Balaton-átevezésre, a szervezők az idén több mint 2 ezer résztvevővel számolnak - hangzott el a sajtótájékoztatón.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm