Az emberi tevékenység nemcsak üvegházhatású gázokat bocsát ki, hanem apró, szilárd vagy cseppfolyós légszennyező ún. aeroszol-részecskéket is.
Két vonalon továbbra sem közlekednek a vonatok a csütörtöki vihar okozta károk miatt - tájékoztatott a Mávinform. Közel kétezer épület tetőszerkezete sérült meg, harmincezer fogyasztónál nincs áram Szabolcsban és tetőket rongált meg, fákat döntött ki a szél Hajdú-Bihar megyében is.
A MÁV közleménye szerint nem járnak a vonatok Abaújszántó és Hidasnémeti között, ezen a szakaszon pótlóbuszok közlekednek. A helyreállítás hosszabb időt vesz igénybe itt, mivel a lezúduló eső mintegy hat méteren mosta el a vasúti pályát. Nincs vonatközlekedés Vásárosnamény és Nyírmada között sem. A közlés szerint ezen a szakaszon a busztársaság egyelőre nem tud pótlóbuszokat biztosítani az utasoknak. Az ország észak-keleti részén a viharkárok jelentős részét felszámolták, a sínekre dőlt fákat eltávolították, a felsővezetéket megjavították, a vonatok javarészt menetrendszerűen közlekednek - közölte a társaság.
Hitelre van szükséged? A Pénzcentrum kalkulátorával könnyen megtalálhatod a legolcsóbb megoldást!
Az autósok hazajutását is megnehezítette a vihar, sokan semmilyen alternatív útvonalat nem tudtak találni a hazajutásra, mert mindenhol kidőlt fák zárták el az utat.

A leszakadt villanyvezetékek miatt csaknem harmincezer fogyasztónál nincs áramszolgáltatás - közölte honlapján a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság péntek reggel. Tájékoztatásuk szerint a legnagyobb kárt Kisvárda és Nyírmada térségében okozta a vihar, amely nyolcvan települést érintett, ezekről a helyszínekről már több mint ezerháromszáz segélyhívás érkezett a tűzoltókhoz. A hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók folyamatosan dolgoznak a károk felszámolásán, munkájukat más megyékből érkezett egységek is segítik.

Tetőket rongált meg, fákat döntött ki a vihar csütörtök délután Hajdú-Bihar megyében - közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője. Papp-Kunkli Nóra elmondta: az óránkénti 80-90 kilométeres széllel érkező vihar a legnagyobb károkat - a szabolcsi - Bökönyben, valamint Létavértesen, Hajdúbagoson, Pocsajban és Hajdúnánáson okozta.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hajdúbagoson villám csapott egy családi ház kéményébe, az ott lakó ember rokonokhoz költözött. A legnagyobb kár Létavértesen keletkezett, ahol egy tizenöt méter magas platánt tépett ki gyökerestül a vihar. A fa maga alá temetett három parkoló autót, és rádőlt a templom melletti vendégház tetejére is. A kár felszámolása tart.
Címlapképünk illusztriáció, további képek forrása: Facebook
Kimondta a budai luxushotel igazgatója: A vendéglátás régi működési modellje fenntarthatatlanná vált
Budapest turizmusa egyszerre küzd az Airbnb árnyomásával, a prémium vendégkör lassú érkezésével.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







