Az év utolsó heteiben a gazdasági, társadalmi és piaci folyamatok egyaránt kiemelt figyelmet kaptak, miközben a karácsonyi készülődés és az év végi kiadások új kihívásokat...
Véget ér a március óta tartó zajló burkolatfelújítás az M1-es autópálya Tatabánya Óváros és Újváros lehajtók közötti szakaszán 2019. június 11-én, kedden. A következő napokban a munkálatokhoz kapcsolódó terelés visszabontását végzi a Magyar Közút Nonprofit Zrt.: 2019. június 12-én, szerdán a pálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, 2019. június 13-án, csütörtökön pedig a Budapest felé vezető oldalon bontják a terelést a szakemberek.
Az 54-es és 61-es kilométerszelvények közötti szakaszon a terelés visszabontásának ideje alatt szerdán a Hegyeshalom felé vezető oldalon 9 és 13 óra között egy sávon haladhat majd a forgalom sebességkorlátozás és mozgó forgalomterelés mellett. Délután 13 óra után korlátozás nélkül, ismét két sávon haladhatnak a közlekedők a pálya ezen szakaszán. Csütörtökön a Budapest felé vezető oldalon 9 és 16 óra között sebességkorlátozás mellett szintén egy sávra terelik majd a forgalmat a szakemberek. A bontás során eltávolítják többek között az ideiglenes sárga burkolati jeleket is, így 16 óra után ezen az oldalon is zavartalanul, két sávon haladhat a forgalom.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a terelés visszabontási munkálatai alatt érvényes ideiglenes sebességhatárokat és korlátozásokat mindenképpen tartsák be! Tekintettel arra, hogy egy rövid ideig ezért még hosszabb menetidővel számolhatnak a térségben közlekedők, az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.








