A bíróság kimondta, hogy a légitársaság kézipoggyász‑szabályzata teljes mértékben megfelel az uniós jognak.
Az elmúlt napok időjárásától eltérően a hétvégén meleg, de esős idő várható. A legmagasabb hőmérséklet vasárnap elérheti a 25 fokot is az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint. A jó időt zápor és erős szél zavarhatja meg.
Szombat reggel az erősen felhős égből főként északon, északkeleten kell esőre, záporra számítani. Sokfelé élénk, erős lesz a déli, délnyugati szél, északnyugaton a szélcsendesebb tájakon ugyanakkor köd képződhet. Hajnalra 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Napközben északon, északnyugaton erősen felhős lesz az ég, ott eső, zápor is több helyen várható, ezzel szemben az ország déli-délkeleti felén az időnkénti felhősödés mellett több órára kisüt a nap, csapadék nem várható. A Dunántúl északi felén az északi-északnyugati, máshol a déli-délnyugati szelet kísérhetik élénk, erős lökések. Északon-északnyugaton 11-18, máshol 19-26 fokig melegszik délutánra a levegő, a legmelegebb délen lesz.
Vasárnap akár 20-25 fok is lehet, míg a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8-13 fok körül alakul. Érdemes délelőttre időzíteni szabadidős programunkat, délután ugyanis megélénkül a szél, és az ország nagy területen várható eső, leginkább az éjszakai órákban.
Orvosmeteorológiai jelentés
A következő napokban egyre inkább melegszik az idő, így a melegedésre érzékenyek fokozódó migrénes fejfájást és fáradékonyságot tapasztalhatnak. Az ízületi panaszok sem szűnnek meg teljesen, a hűvös reggeli időszakban többeknél jelentkezhetnek kopásos ízületi bántalmak, melyek napközben mérséklődnek. Öltözzünk rétegesen, szélállóan! Növeljük a C-vitamin bevitelt, fogyasszunk elegendő folyadékot, sok zöldséget és gyümölcsöt!
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







