8 °C Budapest

Áll a bál Dél-Budán: ezt komolyan gondolta a BKK?

2016. szeptember 5. 14:03

Áll a bál Dél-Budán: az autósok lassan egy hete fortyognak a dühtől, mert a BKK-nak sikerült az iskolakezdésre időzítenie húsz villamosmegálló átépítését. Sokan arra panaszkodnak, hogy a tájékoztatás nem volt teljes körű. Sőt, egy olvasónk szerint a figyelmeztető táblákat már a hatályba lépésük után helyezték ki.

Lassan egy hete fortyognak a dühtől a dél-budai autósok, a BKK-nak ugyanis sikerült az iskolakezdésre időzítenie húsz villamosmegálló átépítését. Az Alkotás úton például - ahol jelenleg a 61-es villamosok helyett pótlóbuszok járnak - jó, ha araszolva lehet haladni a reggeli, illetve délutáni csúcsban, de komoly fennakadások vannak a környező utcákban, illetve kerülőútvonalakon is.

És nem elég, hogy az autósoknak meg kell küzdenie a gigadugóval, tovább borzolja a kedélyeket, hogy a közterület-felügyelet emberei vasszigorral tartatják be az új közlekedési rendet. A Magyar Nemzet számolt be például annak a nőnek a történetéről, akit azért büntettek meg, mert ideiglenes buszmegállót telepítettek arra a helyre, ahol korábban leparkolt.

A napilap egyébként kereste a BKK-t, hogy értesítették-e időben a lakosságot a változásról, és hogy mikor kerültek ki a tiltó táblák, de választ lapzártáig nem kaptak. Az viszont biztos, hogy egyre többen állítják, a tájékoztatás nem volt teljes körű. A Pénzcentrum például másolatot kapott egy helyi lakos leveléről, melyet a kivitelezőnek, illetve hatóságnak címzett. Ennek legfőbb megállapításai a következők voltak:

  • "A gépjármű-forgalomban meghozott korlátozásokról semmilyen megelőző tájékoztatás nem volt.
  • A parkolást érintő drasztikus intézkedések (becslésem szerint közel 300 parkolóhely szűnt meg egyik napról a másikra) kihívták a haragomat. Hétfőn (augusztus 29-én) reggel 9 órakor láttam, ahogy a táblákat kihelyezik, amelyen az alábbi felirat áll: megállni tilos, 2016-08-28 - 2016-10-16, szankció: elszállítás. (Azt gondolom ez az a mentalitás, amely elfogadhatatlan egy nyugat-európai városban. Véleményem szerint egy ilyen tiltó táblát, kifejezetten a nyári szabadságok utolsó heteiben, legalább 1, de inkább 2 héttel a munkák megkezdése előtt kellett volna kihelyezni.
  • A környéken dolgozom és a munkám miatt alkalmanként autóval kell közlekednem, de már most az iskolakezdés előtt (a Villányi úton két középiskola és két főiskola is található) tarthatatlan a helyzet. Csak halkan kérdezem: a parkolóhelyek megszüntetésével kapcsolatban készült-e hatástanulmány, mit okoz több száz parkolóhely hiánya?
  • A villányi úti felújítással párhuzamosan a környező mellékutcákban, amelyek menekülő-, elkerülő utat biztosíthatnak most is zajlanak felújítási munkák. Ma reggel (2016. augusztus 30.) pl. az Elek utcát zárták le teljes keresztmetszetében 2 napra egy fekvő rendőr javítási munkái miatt???!!! Ezt miért nem lehetett korábban megcsinálni, vagy a Villányi út felújítása után?"
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem