A Ryanair szerint a magas olajárak miatt jövőre jelentősen drágulhatnak a repülőjegyek Európában.
A hétvégén ismét egyre több napsütésre lehet számítani és melegszik is az idő, kezdetben még csak 20, vasárnap viszont már akár 30 Celsius-fok körüli maximumok is lehetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Pénteken egy-egy kisebb zápor legfeljebb a nyugati határnál fordulhat elő. A legalacsonyabb hőmérséklet az Alföldön általában 10 és 14, másutt 6 és 10 fok között alakul, de a szélcsendes területeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.Szombaton a sok napsütés mellett elsősorban a Nyugat-Dunántúlon gyenge eső előfordulhat. Gyenge marad a légmozgás. A leghidegebb órákban általában 9-14 fok lehet, de néhol 7-8 fokig is lehűlhet a levegő. Napközben 21-26 fok lesz. A Dunántúlon lesz hűvösebb, az Alföldön melegebb.
Vasárnapra napos időre van kilátás, csupán az északi megyékben alakulhat ki egy-egy zápor. A minimumhőmérséklet 10 és 16 fok között valószínű. A nappali maximumok 26 és 30 fok között alakulnak - olvasható az előrejelzésben.
Kiadták a figyelmeztetést: esőbe borul az ország, durva viharokra kell készülni egész Magyarországon
Zivatarok miatt az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombatra a HungaroMet
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







