A fuvarozók tiltakozásának fő oka, hogy míg a gyorsforgalmi utakon csak 4,3 százalékkal, az infláció mértékével emelkednek az útdíjak
Módosulnak a reptérre való behajtás költségei, a versenyhivatal ugyanis elfogadta a "Ferihegyi" reptér átdolgozott díjait. Ennek köszönhetően 15-20 százalékos kedvezménnyel parkolhatunk hazánk legjelentősebb polgári repterén.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Budapest Airport Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Üzemeltető Zrt. (Budapest Airport) vállalásait a repülőtérre történő behajtás és a helyszíni parkolás díjainak csökkentésére, valamint a Bónuszkártya kedvezményeinek módosítására. A csökkentett díjak és kedvezmények 2019. december 31-ig lesznek elérhetők, ezzel is biztosítva a jelenlegi hatékony verseny fennmaradását a hosszú távú parkolás piacán. A GVH jogsértést nem állapított meg az ügyben, és bírságot sem szabott ki.
A GVH azt vizsgálta, hogy a vállalkozás által meghatározott és alkalmazott behajtási és várakozási díjak, illetve feltételek alkalmasak-e a parkolási, és az ahhoz kapcsolódó transzferszolgáltatást nyújtó vállalkozások kizárására az érintett piacról a repülőtér környezetében. A Budapest Airport vállalásai alapján kötelezettségként írták elő, hogy a vállalkozás
- csökkentse az egy napon belül harmadik alkalommal, valamint az aznapi további behajtásokat követően az első öt percre felszámolt díjat Terminál és Prémium parkolóiban: a Terminál parkoló esetében 300, a Prémium parkoló esetében 400 forintra;
- részesítse kedvezményben a Bónuszkártyával rendelkezőket, ami a vállalás értelmében a Terminál parkoló használatakor 15 százalékos, a Prémium parkolónál 20 százalékos mértékű kedvezményt jelent majd, így a Terminál parkoló Bónuszkártyával 50 ezer forint befizetésével 60 ezer forint, a Prémium parkoló Bónuszkártyával pedig 25 ezer forint befizetésével 28 750 forint áll a felhasználó rendelkezésére;
- növelje 325 ezer forintra a Bónuszkártyára feltölthető összeg felső határát;
- tegye lehetővé, hogy az érkezési szinten található buszparkoló 15 kilométeres körzetében ténylegesen parkolót üzemeltető vállalkozások parkolóhelyet béreljenek, alkalmanként 2 órás időkorláttal, korlátlan számú napi behajtási lehetőséggel. A havidíj férőhelyenként, három parkolókártya igénylésével a Terminál parkoló esetében 150 ezer forint +áfa, a Prémium parkoló esetében 225 ezer forint +áfa, kombinált használatnál pedig 300 ezer forint +áfa lesz.
Az így csökkentett díjak és kedvezmények 2019. december 31-ig változatlan formában válnak elérhetővé. A kötelezettségvállalási nyilatkozat tartalmának mérlegelése után úgy ítélte meg, hogy a közérdek védelme hatékonyan biztosítható a vállalások elfogadásával, mert
- a hatékony verseny fennmaradásához szükséges szintre csökkenhetnek a hosszú távú parkolási szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások, a 2013. december 10-i díjemelésből adódott többletköltségei;
- nehezen becsülhető további jogalkalmazási költségekkel és időbeli késedelemmel járna a feltételezett jogsértés megállapítása;
- a kötelezettségek megfelelnek az ellenőrizhetőség követelményének.
Egy kötelezettségvállalási nyilatkozat elbírálásakor a versenyhivatal elsődleges célja a közérdek hatékony védelmének biztosítása. Kötelezettségvállalással hatékonyabban érhető el, hogy a vállalkozás összhangba hozza magatartását az alkalmazandó jogszabályi rendelkezésekkel, és a döntés egyúttal iránymutatást ad más piaci szereplők számára.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








