A felújítás előkészítése évek óta zajlik, 2021 és 2023 között tanulmányterv, fő- és célvizsgálat készült, a BKK pedig összeállította a tervezés közbeszerzéséhez szükséges műszaki dokumentációt.
Idén is megjelent a Dining Guide kiadványa Magyarország legjobb éttermeiről. A 100-as toplistán javarészt ezúttal is budapesti éttermek szerepelnek, de mindenképp jó hír, hogy emelkedést mutat a vidéki éttermek aránya.
Megjelent a Dining Guide legjobb 100 magyar éttermet összesítő kiadványa. A toplistát 92 ponttal két Michelin-csillagos budapesti étterem, az V. kerületi Onyx és a IX. kerületi Costes vezeti. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára a szintén Michelin-csillagos Borkonyha állhatott fel, míg a negyedik helyet a frissen kitüntetett Costes Downtown csípte meg magának.
A toplistán - ahogy az lenni szokott - főként fővárosi címek dominálnak; de a 100 étteremből már 38 valamelyik vidéki városban található. Érdekesség, hogy a toplistában erőteljes emelkedést mutat a vidéki éttermek aránya, tavaly ugyanis még csupán 26 éttermet listáztak a főváros határain túlról.
Habár egyértelműen kezdenek előretörni a vidéki éttermek is, a TOP 10-be egyelőre egy sem fért be. A legjobb vidéki étterem címét ezúttal 81+ ponttal a balatonszemesi Kistücsök vívta ki magának, míg a vidéki dobogó második, illetve harmadik fokára sorrendben az encsi Anyukám Mondta (80pont), valamint a debreceni IKON (78 pont) állhatott fel.
A listát alaposabban is górcső alá véve szinte egyből feltűnik, hogy több, vélhetően bőven a top 100 élmezőnyébe tartozó étterem sem kapott idén pontszámot. Ilyen például a székesfehérvári 67 étterem, a Pomodoro, illetve Segal Viktor konyhája is. Ez persze nem véletlen, a 67 tulajdonosa adja ki az étteremkalauzt, míg Gianni és Segal Viktor tanácsadóként dolgoznak a Dining Guide-nak.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- nyilatkozta korábban Herczeg Zoltlán, a 67 étterem tulajdonosa, illetve a Dining Guide felelős kiadója.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában






