Fontos nyugdíjas utalvány érkezik hamarosan postán. A tavaly küldött utazási utalvány 2026. március 31-ig érvényes, a most érkező pedig 2027. március végéig lehet felhasználni.
Az elképzelések szerint a Liget II. projekt részeként épülhetne fel a Csontváry-múzeum Budapesten, a Nyugati pályaudvar mögötti rehabilitálandó területen - írja a Miniszterelnökségtől kapott szóbeli tájékoztatásra hivatkozva a Népszabadság.
A lap emlékeztetett arra, hogy másfél héttel ezelőtt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette az elhelyezési ötletpályázat kiírását egy új Csontváry- múzeum létrehozására, amelyben a mester hat nagyméretű alkotása lenne látható. Lázár János Csontváry 1918-as levelére hivatkozott, amelyben a művész leírta, hogyan képzeli múzeumát.
- közölte a Miniszterelnökség sajtóosztálya.
A Honvéd Főparancsnokság épületében rendezett kiállításra júniusban szállították Budapestre a festő műveit az 1973 óta létező pécsi Csontváry Múzeumból. A Népszabadság szerint sokan kételkedtek, hogy a képek visszakerülnek-e a városba, annak ellenére, hogy a Miniszterelnökség illetékesei azt garantálták.
Őri László, Pécs alpolgármestere a lapnak elmondta: a festmények számára a jelenlegi múzeumépületben kiváló körülmények adottak. A palotát a pécsi egyházmegye nemrég újíttatta fel.
Jön a kora tavasz, vagy visszavág a kemény tél? Elképesztő, amit az időjárás tartogat február végére
Frontok sora éri el a Kárpát-medencét a következő napokban, ám a friss előrejelzések szerint komoly lehűlés nem várható.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







