Csatatérré változott a Milánó városközpontjában található Dóm tér, ahol tüntetők és rendőrök csaptak össze.
Jóval több jegyet és bérletet adott el tavaly a Budapesti Közlekedési Központ, mint négy évvel korábban. Tavaly a pótdíjbevételek is egymilliárd forint felett voltak.
A négy évvel korábbinál húsz százalékkal több bérletet és 16 százalékkal több jegyet adott el a Budapest Közlekedési Központ (BKK) tavaly. A legnagyobb növekedés a kisgyerekes bérletek eladásában volt, ezekből három és félszer annyi kelt el tavaly, mint 2010-ben.
A BKK szerint a növekvő bevételek a szolgáltatási színvonal javításának köszönhetőek. Például az új alacsonypadlós járművek beszerzésének, illetve a Futár-rendszer beindításának. Szintén az okok közé sorolják, hogy a jegykiadó automaták számának növelésével az utasok több helyen tudtak jegyet, bérletet vásárolni - írja az Origo.
Tavaly, hároméves csökkenés után a pótdíjbevételek is jelentősen növekedtek - az összeg meghaladta az egymilliárd forintot.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







