2026 januárjától teljesen betiltották az e-cigaretták és vape eszközök behozatalát és forgalmazását, a szabályszegőkre pedig súlyos, akár több millió forintos bírságok és börtönbüntetés is várhat.
Néhány helyen mérsékelték a korábban kiadott másodfokú riasztásokat, de az ország nagy részén továbbra is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben - tájékoztat az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Az átmeneti stabilizálódás után az ország déli részén és északkeleten alakul ki jobb eséllyel ismét helyenként zivatar. Egy-egy hevesebb zivatarra is számítani lehet, amelyet 80 kilométer/óra feletti szél, jégeső, valamint jelentős mennyiségű csapadék kísérhet.
Az OMSZ csütörtökre Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Zala megyére a várható heves zivatar és a felhőszakadás veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki.
Pest megyében és a fővárosban csak a felhőszakadás veszélye miatt van érvényben elsőfokú figyelmeztetés, amely azt jelenti, hogy rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több eső hullhat le.
Az előrejelzés szerint a nap második felében elszórt jelleggel fordulnak elő záporok, zivatarok, de emellett már hosszabb időre kisüt a nap. A délutáni órákban elsősorban a Dél-Dunántúlon, valamint az Alföld északi részén fordulhat elő egy-egy hevesebb zivatar. Több helyen a zivataroktól függetlenül is megerősödhet a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20-26 Celsius-fok között valószínű, késő estére 14-19 fok közé hűl a levegő.
Lebukott az utazási iroda: milliárdos bírság a félrevezető árak miatt, magyar károsultak is lehetnek
Újabb fronton éleződik a konfliktus a Ryanair és az online utazási irodák egy része között:
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







