Szinte lehetetlen lesz a Kacsóh Pongrác úti felüljárón közlekedni, ott ugyanis szeptember 30-i kezdéssel három egymást követő hétvégén is felújítási munkálatok zajlanak majd.
A következő napokban melegszik a levegő, kedden néhol akár 30 Celsius-fok is lehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Az országos, középtávú előrejelzés szerint a jövő héten is változékony lesz az időjárás, záporokra, zivatarokra is készülni kell.
Hétfőn napközben hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, északkeleten elszórtan várható kisebb eső. Délutántól helyenként másutt is kialakulhatnak záporok. A leghidegebb órákban 9-15 fok lehet. A nappali hőmérséklet általában 19-26 fok között valószínű, de északkeleten 1-2 fokkal hűvösebb is lehet.
A távolabbi kilátásokért kattints időjárás aloldalunkra!
Kedden a Dunántúlon napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, másutt délelőtt erősen felhős lesz az ég, majd nyugat felől lassan csökken a felhőzet. Eleinte a Dunától keletre elszórtan, délután már csak északkeleten és csupán helyenként valószínű kisebb eső, zápor. A legalacsonyabb hőmérséklet 10-16, a legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén 25-30, északkeleten 20-24 fok között alakul.
Szerdán északkeleten és északnyugaton délután elszórtan zápor, zivatar is valószínű, másutt többnyire napos, száraz idő ígérkezik. A szél többfelé megerősödik, zivatar idején viharossá is fokozódhat. A minimumhőmérséklet 12-18 fok között, a maximumhőmérséklet északnyugaton 23, délkeleten 28 fok körül alakul.
Csütörtökön sok napsütésre lehet számítani, néhol fordulhat elő záporeső. A leghidegebb órákban 10-16 fok lehet. Nappal 21-24 fokig melegszik a levegő. Pénteken napos idő várható, csapadék nem valószínű. A minimumhőmérséklet 6-11 fok között valószínű. A nappali maximumok 22-25 fok között alakulnak. Szombaton is sok lesz a napsütés, helyenként lehet zápor, akár zivatar is. A legalacsonyabb hőmérséklet 7-13, a legmagasabb 23-26 fok között alakul.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2,5 millió forintot igényelnél, 72 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 50 760 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 50 948 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Vasárnap megnövekszik a felhőzet és több helyen várható zápor, zivatar. Emellett a szél is megerősödik, zivatar idején viharossá fokozódhat. A minimumhőmérséklet 9-14, a maximumhőmérséklet 17-23 fok között valószínű - olvasható az előrejelzésben.

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.
Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.
Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.
A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.
-
Nem enyhül az élelmiszer-infláció, de nem mindenhol kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni
A Lidl-nél például bővítik az akciós termékek körét.
-
Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)
Évente több száz milliárdos nagyságrendben fektetnek be az árak letörésébe, valamint munkatársaik bérezésébe és egyéb juttatásaiba az árharcos multinacionális nemzetközi élelmiszerláncok.
-
Másodszor emel bért idén a Rossmann (x)
300 millió forintot fordít munkatársai fizetéseinek növelésére az idén 30 éves drogéria, amely tavaly elnyerte a Kincentric Legjobb Munkahely díját.
-
A környezetbarát IT eszközöké a jövő (x)
A világ első szén-dioxid-semleges üzleti laptopja új fejezetet nyithat fenntartható digitalizációban.
- Ma dől el, mennyi pedagógus marad az új rendszerben
- Elfogatóparancsot adtak ki a volt magyar válogatott futballista ellen
- Részletes szakértői magyarázat a nyugdíjkompenzációra - ezért 3,1 a 3,5 százalék
- Újabb jelentős energetikai tárgyalást folytat Orbán Viktor
- Egy magyar a Google borítóképén
- Autósok, figyelem: nagy lezárás jön az egyik legforgalmasabb csomópontban
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


