Véget ért a nyári szezon a Balatonnál, de a vendéglátósoknak idén nemcsak a hőséggel, a tömeggel és a munkaerőhiánnyal kellett megküzdeniük.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) politikai államtitkára szerint a gyors közlekedést lehetővé tévő autópálya extraszolgáltatás az állam részéről, amiért az autósnak legalább egy képletes díjat kell fizetnie.
Fónagy János az M1 Ma reggel c. műsorában hétfő reggel azt mondta: nem vitatja az útdíjrendszer kiterjesztéséhez észrevételt tevők nagy része a kormány azon alapelvét, miszerint az országban a lehető legtöbb ember elérhető áron használhassa a gyors közlekedést lehetővé tévő autópályákat.
Hozzátette: egy-egy pályaszakasz besorolását vitatják, különösen ott, ahol nincs alternatív útvonal az autópályával szemben.
Az észrevételeik egy része átfedi egymást. Példaként említette: az államigazgatási határok és a gyorsforgalmi utak csomópontok rendszere nem szükségképp fedi egymást. Előfordul, hogy egy megye közigazgatási határától néhány kilométerre van egy-egy csomópont. Ésszerűnek tűnik az a javaslat, hogy az ilyen köztes szakaszokat akár egyik, akár a másik megyére érvényes matricával lehessen használni.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







