A vidéki piac torzulása miatt több értékes desztináció gyakorlatilag láthatatlan maradt a hazai utazók számára
Szerdán már csak nyugaton, északnyugaton alakulhat ki kisebb eső
Szerdán eleinte még a Dunántúlon és a középső tájakon, napközben egyre inkább már csak nyugaton, északnyugaton alakulhat ki kisebb eső, miközben délután keleten, északkeleten már a felhőzet is elvékonyodhat, felszakadozhat. Kezdetben északon még előfordulhat ónos eső. A Dunántúlon és délen, délnyugaton élénk marad a keleti-délkeleti szél. Hajnalra pára, a szélcsendes tájakon köd képződhet, a minimum-hőmérséklet pedig 0 és +5°C között alakul. Délutánra 3 és 9°C közé melegszik a levegő.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat visszavonta az ónos eső miatt kiadott figyelmeztetéseket. A vasúti közlekedésben már nincsenek nagyobb késések, de a fővárosban és az ország más részein is vannak még járhatatlan, illetve veszélyes útszakaszok, több helyen az áramszolgáltatás sem állt helyre.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat még kedd hajnalban is kilenc megyére és Budapestre is figyelmeztetést adott ki az ónos eső miatt, de ezeket délutánra mindenhol visszavonták.
A meteorológiai szolgálat azt írta: az északkeleti megyékben a délutáni, kora esti órákig síkvidéken nagyjából 5 centiméter vizes hó hullhat. Az ország más, 400-500 méter feletti részein, beleértve a Budai-hegység és a Dunántúl magasabban fekvő részeit, időszakosan gyenge ónos eső még kialakulhat.
Az Alpokalján kis területen a délutáni óráktól a szerda reggeli órákig időszakos havazás, havas eső is kialakulhat - tették hozzá.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
(MTI)
A részletes, országos előrejlzéshez KATTINTS IDE!
Kedd estig elsősorban az Északi-középhegység magasabban fekvő tájain havas eső, havazás is kialakulhat, ott néhány centis friss hó is kialakulhat. Kékesen akár még 5 centi is eshet.
Vezessünk rendkívül óvatosan, tartsunk nagyobb követési távolságot! Északon, északkeleten havas eső, havazás is várható, így arrafelé hókásás, latyakos utakra is fel kell készülni.
Az élénk keleties széllökések csökkenthetik a járművek menetstabilitását!
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








