Enyhe, csapadékos hétvége várható Magyarországon és Európa nagy részén, miközben az igazi téli időjárás elkerüli kontinensünket.
Egyelőre csak tucatnyi cég vállalkozik 2014-ben charteres utazásszervezésre a mintegy 1200 regisztrált hazai iroda közül, az általuk 2014-re igazolt kaució mértéke a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal legfrissebb adatai szerint alig haladja meg a 6 milliárd forintot - számol be róla a Világgazdaság.
A végleges adatok a lap keddi cikke szerint csak januárban állnak majd rendelkezésre, de az szinte biztos, hogy a 2013-as szintet nem éri el a piac, amikor 24 cég vállalkozott charteres utazásszervezésre 9 milliárd forintos kaucióval.
Ennek egyik fő oka, hogy a tunéziai és az egyiptomi válság miatt becsődölt a Best Reisen, amely a második legnagyobb, 1,2 milliárd forintos kaucióval rendelkezett.
A charterező cégeknek a magasabb kockázat nyomán 20 százalék a kaució, de minimum 20 millió forint, a nem chartereztető utazásszervezőknél 12 százalék. A biztosíték összegéből kell fedezni az utazás megkezdése után hoppon maradt utasok, valamint a kényszerű kint tartózkodás költségeit, az egyéb jogosultakat a fennmaradó összegből kártalanítják.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








