Október 12-én kezdi meg a terézvárosi önkormányzat az egész évre szóló BKK-utalványok kiosztását a kerületben élő, nappali tagozaton tanuló fiatalok számára.
Már elkészült a BKV új működési modellje, amely alapján két cégre bontanák a most 12 ezer munkavállalót alkalmazó fővárosi társaságot - mondta a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes.
György István az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy a jövőben szétválasztanák a kötöttpályás- és a buszközlekedést. Erre azonban már csak a következő önkormányzati ciklus első felében kerülhet sor - tette hozzá. György István kifejtette, hogy a buszjáratok harmada maradna a BKV-nál, a többit külső cégek látnák el, növelve a versenyhelyzetet és a szolgáltatás színvonalát.
Bár a kötöttpályás közlekedésben szűkebb a mozgástér a verseny kialakítására, vannak olyan modellek, amelyekre György István szerint mégis van lehetőség.
Az 1-es, a 3-mas és a budai fonódó villamos vonalára az uniótól kapott 110 milliárd forintos támogatást 2015-ig fel kell használni, ezért kellett egyszerre több nagy programot is megkezdeni a városban.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







