Bár vannak bíztató jelek, azonban a legtöbb szakember egyetért abban, hogy a rengeteg bizonytalansági tényező és ellentmondás okán kétesélyes az idei balatoni nyári szezon sikeressége - írja a Napi Gazdaság.
Csökkenhet a hazai és a külföldi vendégek száma amennyiben a forint továbbra is erős marad. A tó körüli vendéglátósok azonban bizakodóak, hiszen az elmúlt időszakban a konkurencia csökkenésével könnyebben termelhetnek profitot.
Sokan reménykednek a Széchenyi üdülési kártya pozitív hatásaiban, azonban nagy kérdés, hogy a leépítések miatt hányan rendelkeznek majd ilyennel. Az előzetes foglalási adatok szerint a vendégek csak rövidebb időt fognak eltölteni a tónál idén, mint a korábbi években.
Egyre több magyar dönt úgy, hogy a tó környékén piheni ki fáradalmait, a külföldi foglalások száma azonban jelenleg alacsonyabb, mint tavaly ilyenkor volt. Összességében az idei adatok azt mutatják, hogy mintegy 10-15 százalékkal több vendég érkezik majd a Balatonhoz. Ezt erősíti meg a siófoki Hotel Azúr értékesítési és marketing igazgatója is. Sternóczky Balázs elmondása szerint az előfoglalási adatok arra utalnak, hogy az egész előszezon jobban lakul majd, mint tavaly.
A pár napos kiruccanásra érkezők között sokan választják majd a különböző rendezvényeket. A Balaton Sound fesztiválnak helyet adó Zamárdiban például már most alig van szabad szállás.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Tényleg életveszélyes a magyar luxusutazók kedvenc országa? A februári káosz mindent megváltoztatott
A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







