9 °C Budapest

Fapadosok versenye: a Germanwings győzött!

2010. július 28. 13:02

A "Mobil in Deutschland e.V." elnevezésű közlekedési szervezet által készített felmérésben a Germanwings első helyezést ért el. A szervezet hét nagy diszkont légitársaságot, valamint a Lufthansát értékelte meghatározott kritériumok alapján.

A héten közzétett adatok szerint a Germanwings magasan túlszárnyalta vetélytársait: az Air Berlint, Condort, Easyjetet, Pegasust, Tuifly-t, a Ryanairt, de még a Lufthansat is. A német diszkont légitársaság kiemelten jó eredményeket ért el az alábbi kategóriákban: ár, ülőhelyek közötti távolság, pontosság, törzsutas program és a foglalási rendszer. A győztes Germanwings összesen 55 pontot, a második helyezett 50, a bronzérmes légitársaság pedig 43 pontot szerzett.

A légitársaságokat 14 kategóriában pontozták. Az értékelés során döntő szempont volt a jegyfoglalás valós végső összege (az adó, illeték, és a poggyászt is beleértve) valamint, hogy a gyermekek kapnak-e árengedményt. Ezek mellett vizsgálták a hetenet induló járatok számát, az épp aktuális akciókat, a járattörlés, illetve módosítás költségeit, a túlsúly díját, hogy lehet-e ülőhelyet foglalni, a flotta életkorát, a járatok pontosságát és a törzsutas programot, de azt is, hogy egy jegy megvásárlásához hányszor kell klikkelni. A tesztfoglalás árát értékelő kategóriában maximum 16, a többi kategóriában maximálisan 4 pontot érhettek el a légitársaságok.

Az Easyjet és a Ryanair meglepően olcsó jegyeket kínálnak Európán belül, azonban a teszt készítői szerint ügyelni kell a rejtett költségekre: úgy mint a kártyás vásárlásért felszámított díjakra, a jegyek kinyomtatásárét felszámított tételre, vagy a különösen drága, fedélzeten kapható árukra. Mindkét légitársaságot elsősorban kézipoggyásszal, rövid utakra célszerű választani, ekkor ugyanis különösen kedvező jegyárakat tudnak nyújtani. A többi társaság valamivel drágább jegyárakkal operál, azonban 20 kg-ig ingyenes poggyászfeladást biztosítanak.

"Érdemes a mellékköltségeket is összehasonlítani, hiszen sokszor az igen kedvezőnek tűnő meghirdetett ár nem tükrözi a valóságot. Mélyebb áttekinthetőségre lenne szükség, ahogyan az Európai Unió egyik rendelete is előírja. A felmérés nyertese, a Germanwings bebizonyította, hogy egy légitársaság képes átlátható módon is működni" - nyilatkozták a felmérés szervezői.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A versenyben második helyen az Air Berlin, harmadikon a Tuifly végzett, az utoló helyre a Ryanair került.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem