18 °C Budapest

Emelnék az árakat Ferihegyen

Pénzcentrum
2010. június 22. 09:32

Az euró gyengeségével és a csökkenő utasforgalommal magyarázza a Budapest Airport Zrt. azon intézkedési tervét, mely szerint idén novembertől átlagosan két százalékkal emelné a különféle repülőtér-használati díjakat Ferihegyen - derül ki a Népszabadság cikkéből.

Átlagosan két százalékkal megemelné novembertől a ferihegyi repülőtéri-használati díjakat a Budapest Airport Zrt. A társaság tervei szerint a leszállási díj 2%-kal, az utasilleték pedig 1,8%-kal emelkedne. Ezen kívül a repülőgépek időarányos parkolási díjait is emelné a társaság, ugyanakkor a fapadosokat leginkább érintő, 1 óra betonon állásra jogosító fix díjhoz nem nyúlna az üzemeltető.

Ha a tervek maradéktalanul megvalósulnak 60 eurócenttel nőni fog a biztonsági díj, de a check-in díj nem változik, és a zajvédelmi illeték is a jelenlegi szinten marad. Az árak emelését az utasforgalom visszaesésével és a gyengébb euróval indokolja a társaság.

A légitársaságok minden bizonnyal nem fogják kitörő örömmel fogadni az áremelést, és közvetetten a repülőjegyárakat is érintheti a drágulás. A lap szerint könnyen előfordulhat, hogy ennek hatására a Ryanair kivonul Budapestről. A légitársaságnál ugyanis korábban kilátásba helyezték, ha nem csökkennek a légiirányítás és a ferihegyi földi kiszolgálás költségei, megszüntetik a jelenleg üzemelő három budapesti járatukat.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?