11 °C Budapest

Halállista: légitársaságok, akikkel NE repülj!

Pénzcentrum
2010. július 6. 14:32

Az Európai Bizottság egy suriname-i légi fuvarozót felvett az európai légtérben repülési tilalom hatálya alá tartozó légitársaságok listájára, további működési korlátozásokat léptetett életbe az Iran Airrel szemben, két indonéz légi fuvarozót pedig törölt a listáról.

A működési tilalom hatálya alá eső légitársaságok most tizennegyedik alkalommal módosított listájára egy tagállami intézkedés nyomán felkerült a Suriname-ban engedélyezett Blue Wing Airlines légi fuvarozó, mivel légi járműveit a közelmúltban sorozatos balesetek érték, a földi ellenőrzések pedig esetükben komoly hiányosságokat tártak fel.

A Bizottság vezetésével, valamint tagállami és EASA-szakértők részvételével helyszíni szemlére került sor Iránban annak megállapítására, hogy az iráni polgári légiközlekedési szervezet és az Iran Air által a repülésbiztonsági bizottság utolsó, 2010. márciusi ülésén bejelentett intézkedéseket végrehajtotta-e az érintett légi fuvarozó. A helyszíni szemle következtetéseinek eredményeképpen a repülésbiztonsági bizottság egyhangúan úgy döntött, hogy támogatja az Iran Airrel szemben érvényesített működési korlátozások kiterjesztését, és kizárja annak Airbus A-320, valamint Boeing B-727 és B-747 típusú légi járműveit az Európai Unióba irányuló légi forgalomból.


A lista jelenlegi változatában a Bizottság egyúttal elismeri az Indonézia illetékes nemzeti hatóságai által a felügyelet terén elért előrelépést. Fejlesztéseiknek köszönhetően a repülésbiztonsági bizottság hozzájárulhatott ahhoz, hogy két indonéz légi fuvarozó, a Metro Batavia és az Indonesia Air Asia lekerüljön a listáról.


A Bizottság szintén nagyra értékeli azt a fejlődést, amelyet Gabon polgári légiközlekedési hatósága ért el a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) által feltárt hiányosságok korrekcióját szolgáló intézkedési terv végrehajtásában, és engedélyezte az - Európai Unióban bizonyos korlátozások mellett működő - Afrijet légi fuvarozó számára, hogy flottáját új légi járművel bővítse.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A lista aktualizálásával egy időben Albánia polgári légiközlekedési hatóságát arra kéri nyomatékosan a Bizottság, hogy az összes légi fuvarozó tekintetében érvényesítsen fokozottabb felügyeletet, folytassa az Európai Repülésbiztonsági Ügynökséggel (EASA) egyeztetett cselekvési terv végrehajtását, kiemelt figyelmet fordítva azokra a területekre, amelyek biztonsági aggályokat vetnek fel, illetőleg gyorsítsa fel a műszaki és adminisztratív kapacitásbővítés folyamatát.

Jelenleg az uniós listán - a fenti 17 ország légi fuvarozói mellett - négy olyan légi fuvarozó szerepel, amelyek működése teljes egészében tilalom hatálya alá tartozik az Európai Unióban: az afgán Ariana Afghan Airlines, a suriname-i Blue Wing Airlines, a kambodzsai Siem Reap Airways International, és a ruandai Silverback Cargo Freighters - közölte az Európai Bizottság.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem