A SkyEurope és a Seagle Air után csődöt jelentett az Air Slovakia is. Az Air Slovakia egy másik szlovák légitársaság 2007-es csődjéből profitált ideáig.
A szlovák közlekedési tárca márciusban jelentette be, hogy megvonják a működési engedélyt a főként charterrepülésekre szakosodott légitársaságtól, mivel a kért határidőre nem tudta a pénzügyi helyzetét igazoló dokumentumokat bemutatni. A társaság hétfőig fellebbezhetett volna, de ezzel a jogával nem élt.
Szlovák lapok ugyanakkor azt jelentették, hogy az Air Slovakia egy pozsonyi kerületi bíróságon már benyújtotta a csődkérelmet. A szlovák média már korábban arról írt, hogy a cég a társadalombiztosítással, illetve üzleti partnerekkel szemben fennálló több millió eurós tartozását nem tudja kiegyenlíteni, és rendőrségi vizsgálat is folyik munkatársai ellen, törvénytelen bérkifizetések miatt.
A szlovák közlekedési minisztérium 2009. szeptemberben a SkyEurope-tól, majd decemberben a Seagle Air-től vonta meg a működési engedélyt. Az Air Slovakia 2007 márciusban abból profitált, hogy riválisa, a Slovak Airlines csődbe ment.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







