9 °C Budapest

Utazzunk-e idén Görögországba? Drágább lesz, mint tavaly?

2010. május 12. 05:22

A tüntetések, a sztrájkok és a bizonytalan gazdasági helyzet ellenére a hazai utazási irodák egyelőre nem érzik a görögországi helyzet negatív hatását. Az utazásszervezők bizakodóak, és azzal nyugtatják az utasokat, hogy Hellászban idén is béke és nyugalom várja őket.

A magyar utazók által is kedvelt görög üdülőhelyeken nem igazán van nyoma a hellén állam belpolitikai, gazdasági nehézségeinek. Az utazásszervezők legalábbis mindent megtesznek azért, hogy az utazók idén is ugyanazokat a szolgáltatásokat kapják, mint amit a korábbi években megszoktak.

Elemzők ugyanakkor nem tartják kizártnak, hogy amennyiben a rendkívül szigorú takarékossági program miatti tiltakozások, illetve az erőszakos cselekmények folytatódnak, Görögország általános tekintélye is csorbát szenvedhet. Ezen túlmenően felhívták a figyelmet arra, hogy a görögországi áremelések, így például a benzin árának növekedése, továbbá az áfa növelése -elviekben- a nyaralást is drágábbá teheti.

 


Német utazási irodák a napokban úgy foglaltak állást, hogy változatlanul Görögország az első számú célállomás a külföldre látogató német turisták körében. Május első hetéig szinte ugyanannyian kötöttek le görögországi utazásokat, mint az elmúlt év hasonló időszakában.

A magyarok sem mondják le

A Pénzcentrum által megkérdezett utazásszervezők sem látnak visszaesést a foglalásokban, és a visszamondások száma is elhanyagolhatónak tekinthető. Igaz, mivel az igazi szezon csak a nyári iskolai szünettel kezdődik, sokan a következő hetekre halasztják a nyaralások foglalását. Az irodák reményei szerint a főszezonra stabilizálódik a gazdasági/politikai helyzet, megszűnnek a sztrájkok és a tüntetések is. Nem mellesleg ez a görög gazdasági szereplők érdeke is, hiszen a turizmus komoly bevételi forrása az országnak: a GDP 15%-át ez az ágazat állítja elő.

Kiss Péter, a Görögországra specializálódott Apollon Travel értékesítési vezetője a Pénzcentrumnak elmondta: nem tapasztalható visszaesés a foglalásokban, ráadásul ezekben a napokban folyamatosan jönnek ki a nyári akciók, így továbbra is a megszokott az érdeklődés a görög utak iránt. Az utazási irodát eddig csak néhányan keresték, az aktuális helyzet felől érdeklődve.

Vidéken nyugodt a helyzet, de utazzunk-e Athénba?

A különös helyzetet különös marketingmegoldásokkal próbálják orvosolni az irodák: Georgios Nanakos, a Dias-Zeus Travel tulajdonosa például egy nyílt levéllel nyugtatja az utazni készülőket:

"Sokmindent hallani mostanában a csodálatos országunkról, ezért döntöttem úgy, hogy szeretném Önöket személyesen megnyugtatni és tapasztalataimat közzétenni.

Május eleje van, szikrázóan süt a nap, kellemesen meleg van, enyhén hullámzik a tenger, lassan virágba borulnak a leander- és jázminbokrok. Az üdülőhelyeken lázas munka folyik, az apartman- és szállodatulajdonosok a nyitásra készülődnek: takarítás, festés, mázolás, medencetisztítás mindenütt.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Az éttermek előtt halomban állnak a székek és asztalok, mind arra várnak, hogy helyükre kerüljenek és rájuk tegyék a kockás terítőket. A napernyőkölcsönzős már gereblyézi a tengerparti homokot, és lassan a napágyakat is előveszik. A nyugdíjasklub hangos a férfiak kártyázásától, az iskolában még zsivajoznak a gyerekek. Esténként lágy buzuki hangja szól a főtéri kiskocsmában...(...) Mindenki arra készül, hogy hozzájuk érkező vendégek nyugalomban, távol minden hangoskodástól élvezzék a nyaralást.

Szeretném, ha Önök is személyesen tapasztalnák meg mindezt, amit mi, a békében és nyugalomban - a turizmusra felkészülve - élő görög emberek is látnak, hallanak, éreznek minden nap."

Azt a Pénzcentrum által megkérdezett turisztikai szakemberek is megerősítették, hogy a tengerparti üdüléseknél nem lehet gond: a korábbi évekhez hasonló körülmények várják az utazókat.

 


Athénban azonban nem épp turistabarát idők járnak ezekben a napokban. A Külügyminisztérium május 6-án kiadott közleményében felhívják a Görögországba induló magyar állampolgárok figyelmét, hogy a sztrájkokhoz kapcsolódó tömegdemonstrációk helyszíneit lehetőleg kerüljék el, és tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot. Azt tanácsolják, érdeklődjenek továbbá az indulást megelőzően szállásadójuknál, hogy az adott térséget mennyiben érintik ezek az események, mert előfordulhatnak fennakadások, illetve a szolgáltatások elvárható színvonala nem minden esetben biztosított.

Az Apollon Travel szakértője szerint az athéni túrákkal érdemesebb most várni, mindenképp tanácsos előzetesen érdeklődni a görög fővárosban zajló eseményekről.

Olcsóbb lehet?

Egyelőre még korai megmondani, lehet-e változás az utazások áraiban, illetve a görögországi tartózkodás költségeiben. Az irodák egyelőre kivárnak: az EUR/HUF árfolyam, illetve a görög helyzet alakulásának függvényében változhatnak az árak. A térségbe utazni szándékozók figyelmét fel kell hívnunk azonban arra, hogy a megszorító-csomag részeként emelkedik az áfa, és a jövedéki adó, így a benzin, az alkohol, és a dohánytermékek -elviekben- drágábbak lehetnek a korábbi években megszokottnál. A Görög Köztársaság Budapesti Nagykövetségének munkatársai a Pénzcentrumot úgy tájékoztatták: ez a 2%-os emelés (ami egyébként a napokban életbe lép) várhatóan nem vehető majd észre a fogyasztói árakban, így egy vacsora vagy ebéd nem kerül majd többe, mint 2009 nyarán.

Kiss Péter is úgy véli: a tavalyi árakhoz hasonlókra kell idén is számítani. Az utazási irodák árai 2009-hez képest nem emelkedtek, a forintosított költségek is nagyjából hasonlóak maradtak.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem