10 °C Budapest

Hóhelyzet! Járhatatlan utak, akadályok, viharos szél

2010. február 12. 08:17

A Dunántúlon több utat is járhatatlanná tett a hófúvás: Vas és Zala megyében összesen 7 útszakaszt zárt le a Magyar Közút. Elzárt település viszont jelenleg sehol sincs az országban. A szél a nap folyamán sokfelé lesz viharos, ezért további hófúvásokra is lehet számítani.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a teljes gépparkjával jelenleg is folyamatosan dolgozik a hóakadályok megszüntetésén. A közútkezelő ugyanakkor kéri a közlekedők együttműködését is: ha tehetik, ne induljanak útnak.

A Dunántúl északi felén Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Komárom-Esztergom és Fejér megyében most is havazik. A főutak és a mellékutak a Dunántúl nagy részén havasak, hókásásak, a letaposott hótól csúszósak vagy latyakosak. Csorna térségében jégbordásak, Harkány közelében viszont jegesek.

Vas és Zala megyében a következő útszakaszokon vannak hóakadályok: a Kemenesszentmárton-Mersevát és a Karakó-Jánosháza összekötőúton, valamint a Boba - Nemeskocs összekötő úton Nemeskocstól nyugatra a 3-as és a 4-es km között hóátfúvások miatt még nem lehet közlekedni. Tegnap este le kellett zárni a Baglad-Nemesnép, a Páli és Edve összekötő utat. Éjjel lett járhatatlan a Tófej - Söjtör és az Egyházasrádóc - Nagykölked összekötőút.

A Szombathely - Söpte, a Söpte - Salköveskút összekötő út és a Szeleste - Ölbő összekötő utakat a közútkezelő gépei letakarították, a lezárás megszűnt. Ugyanakkor csak egy nyomon járható az Ölbő - Sárvár, a Pápóc - Kemenesszentpéter és a Vönöck - Kemenesmagasi összekötőút.

Az északkeleti országrészben a kisforgalmú mellékutakon akadnak még letaposott havas vagy jégbordás szakaszok.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A hóeltakarítást, illetve a hóakadályok megszüntetését folyamatosan végzik a Magyar Közút Nonprofit Zrt. gépei, ugyanakkor a hófúvás által emelt akadályok megszüntetése rendkívül idő- és energiaigényes - mivel a szél folyamatosan visszahordja a havat a burkolatra.

Amennyiben elakadna járművével a hófúvás miatt, segítséget a tűzoltóság szakembereitől kaphat a 105-ös, vagy a 112-es általános segélyhívó számon. Egyedül sose induljon el segítséget keresni! A közútkezelő mindenkit arra kér, amennyiben teheti, ne induljon útnak, várja meg a veszélyes időjárás végét.

A közlekedők friss információkat kaphatnak a Magyar Közút Útinform szolgálatától a 06-1-336-2400-as telefonszámon, valamint a regionális ügyeletek elérhetőségein is, amit a www.kozut.hu internetes oldalon találnak meg.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?