Terézváros 1 milliárd forinttal nagyobb bevételhez juthatna évente, ha a saját kezébe venné a parkoltatást - mondta Wertán Zsolt VI. kerületi önkormányzati képviselő. A héten lejár a Centrum Parkoló Kft. szerződése, az új pályázatot (melyet szintén 10 évre írtak ki) felfüggesztette a Közbeszerzési Döntőbizottság - írja a Magyar Hírlap.
A képviselő szerint a VI. kerületnél kevesebb parkolóhellyel rendelkező Belváros tavaly 800 millió forinthoz jutott ebből a forrásból, amihez képest nevetségesnek mondható az ezen a címen beérkező 160 milliós terézvárosi bevétel.
"A parkolás egy jövedelmező ágazat, amely egyik forrása lehet az önkormányzati hiány orvoslásának" - tette hozzá Wertán Zsolt, emlékeztetve arra, hogy a 10 éves koncesszió szeptember 24-ei lejárta után az önkormányzathoz kerülnek az e tevékenységhez szükséges berendezések.
A képviselő szerint az Európai Unió nem tiltja, a közbeszerzési törvény engedi, hogy saját hatáskörben oldják meg ezt a kérdést. Példaként említette, hogy eddig nem érkezett kifogás amiatt, hogy a főváros saját cége végzi a budapesti szemétszállítást, a Fidesz által irányított Debrecen mellett pedig a szocialista vezetésű Szegeden is egy önkormányzati tulajdonban lévő céghez tartozik a parkoltatás és a városi tömegközlekedés.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egy jó szörp titka: így lett a házi receptből sikeres vállalkozás
A semmiből indulva vált országosan ismert prémium márkává a Mayer szörp.
-
Az energiatárolás ideje eljött – Az Ön cége készen áll rá? (x)
Az energiatárolás ma már nem opció, hanem versenyelőny. A PV Napenergia szakértelemmel és jogosultsággal segít megvalósítani.
-
A zsalupiac, mint a nagyberuházások trendmutatója (x)
A nagyberuházásokon használt zsaluk forgalma jól mutatja a piaci trendeket. A Meva dunakeszi regionális logisztikai központja a nyugat-európai kivitelezőket is kiszolgálja.
-
Ipar Napjai és Automotive Hungary – Mindenki egy helyen (x)
Hazánk legnagyobb ipari eseménye vár minden szakembert: ipari innovációk, költséghatékony megoldások, üzleti lehetőségek, networking, KKV-kat segítő pályázatok.
Portfolio Gen Z Fest 2025


