A "régebbi" új gumik sokat veszítenek a minőségükből a német autósszövetség szerint, így minden vásárlásnál érdemes az autósoknak tüzetesen megvizsgálni a gumik gyártási idejét, nehogy valami ócska darabot sózzanak rájuk, ami már ki tudja mióta áll a polcon...
Az ADAC vizsgálata szerint, egy gumiabroncs annál jobb teljesítményt nyújt, annál hosszabb ideig használható, minél fiatalabb. Az egyre idősebb gumik ugyanis folyamatosan veszítenek a minőségükből, még akkor is, ha a kereskedő szakszerűen tárolja őket a raktárában. Emiatt a német autósszövetség azt vizsgálta, hogy a vevőt megfelelően és főleg kérés nélkül tájékoztatják-e arról, hogyha a gumi amit kinézett már régebb óta áll a boltban, vagy sem.
A vizsgálatot 5 nyári és 5 téli gumi esetében végezte el a szövetség, összevetették a 3 évvel korábban gyártott és a fiatal, nemrégen gyártott gumik teljesítményét, megbízhatóságát. A technikailag ugyanolyan abroncsok 7 különböző gyártótó származnak, a 2004 és 2007-es évekből.
A teszt kiterjedt a nedves úton mért fékhatásra, a gördülési ellenállásra, és a téli abroncsok esetében a havas úton való viselkedést is figyelembe vették. Az eredmények a nedves úton jelentős eltéréseket mutattak. 4 abroncs a 10-től nem mutatott semmilyen eltérést a régi és új gumik összehasonlításánál. A maradék 6 esetében azonban meghosszabbodott a fékhatás 4,3 - 16,4 százalékkal.
A téli gumiknál a legrosszabb a helyzet, a nedves jeges úton ugyanis ez a különbség akár balesetet is okozhat. A havas úton való kipörgés ráadásul 10 százalékkal valószínűbb régi guminál, megfelelő tapadás nélkül pedig gyakorlatilag balesetveszélyes a közlekedés.
A vásárlók számára ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy régi gumi megvásárlásakor mérhető minőségi romlással lehet számolni.
Az ADAC szerint emiatt legalább a gyártási dátumot fel kellene tüntetni minden egyes abroncson, hogy az ember maga dönthesse el, hogy meg szeretné-e venni az adott terméket vagy inkább egy másikat választ. Arról nem is beszélve, hogy a régebbi darabok minőségi romlása miatt egy kis árengedmény is dukálna a vevőknek...
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A tesztelést megtekintheti az ADAC.de oldalon.
Ráadásul nem elég, hogy a gyártási dátum ilyen befolyással van az abroncsok minőségére, arra is oda kell figyelni, hogy milyet veszünk, nehogy rosszul járjunk...
A téligumik 20 százaléka életveszélyes: jól vigyázz, mit veszel!
-
Nullás díjak, középárfolyam, AI-asszisztens: új számlacsomagokat indít a Gránit
A bankszámla ma már nemcsak a fizetés fogadásáról, a kártyás vásárlásról vagy az átutalásról szól.
-
Videó: hogy kerül a magyar zöldség 24 órán belül a boltok polcaira?
A Pénzcentrum lépésről lépésre követi végig, hogy lesz a kertészetből indulva villámgyorsan friss áru az Aldi üzleteiben.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








