15 °C Budapest

Áramhiányt okoznak majd az elektromos autók?

Pénzcentrum
2008. július 23. 11:00

Nem csak a környezetvédelem, és az emissziós előírások betartása, de az egyre dráguló üzemanyagok is arra ösztökélik az autógyártókat, hogy hagyományos üzemanyag meghajtású autók helyett alternatív, például elektromos árammal működő járművekkel rukkoljanak elő. Kérdéses persze, hogy ha mindegyik 2010-re tervezi azok piacra dobását, és egyaránt eladási sikerekben reménykedik, mennyire terheli majd mindez az áramszolgáltatókat...

Többek között a General Motors, a Toyota és a Nissan is 2010-re tervezi, hogy piacra dobja árammal működő autóit, egytől egyig az USA-ban. Szakértők szerint az elkövetkező években - remélhetőleg fokozatosan - áttérnek majd a tengerentúli autósok ezen járművel használatára. Néhány közüzem azonban már most is attól tart, hogy nem bírja majd kapacitással az autók újratöltését.

Az újratölthető autók hozzávetőleg négyszer annyi áramot fogyasztanak, mint a plazma televíziók, amiből az utóbbi években több millió darab kelt el államokszerte, jelentősen megnövelve ezzel a lakosság áramfogyasztását. Ez valamelyest tapasztalatot jelenthet az áramszolgáltatóknak, hogy felkészüljenek a 2010-től várható még nagyobb áramigényre.

Szerencsére nem valószínű, hogy a bevezetéskor egyből nagyüzemű gyártásba kezdenének az autógyárak, ugyanis egyelőre hiány mutatkozik nagy kapacitású akkumulátorok terén, ami lassíthatja a folyamatot. Ez mindenképp jó hír a közüzemeknek. Az autó és akkumulátor gyárak közösen igyekeznek olyan lítium-ionos akkumulátorokat kifejleszteni, ami kellő ideig szolgálhatja az autókat, és nem okoz problémát azok töltése sem. Ezidő alatt felkészülhetnek a szolgáltatók, és újabb erőműveket telepíthetnek azokra a területekre, ahol várhatóan áramhiány mutatkozik majd az autók megjelenésével.

A közművek jelenleg is teljes kapacitással működnek csúcsidőben, ami 12 és 20 óra között mutatkozik, ugyanakkor a nap többi szakaszában felesleget is termelnek, ami elegendő lehet az autók újratöltéséhez, már amennyiben valóban ekkor töltik. Ami még inkább problémát jelent, hogy várhatóan azok, akik elektromos autóra váltanak jellemzően egy környékről származnak, ami az áramelosztásban okozhat majd fennakadásokat.

Előbbi problémát orvosolni lehet azzal, hogy más díjszabást alkalmaznak majd a szolgáltatók a csúcsidőben, illetve az azon kívüli áramfogyasztásra, mint ahogy Kaliforniában ez már működik is. Ott csúcsidőben 30 centbe (43 forint), míg azon kívül 5 centbe (7 forint) kerül egy kilowattóra.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Nissan vezetője szerint az autók, illetve akkumulátorok kapacitása nem lesz egyforma a különböző országok esetében, mert míg az amerikai járművek akár 1600 kilométert is megtehetnek majd két töltés között, addig az európaiak ennek várhatóan csak felét. Ennek az eltérő gépjárműhasználat az oka, hiszen az USA-ban jóval nagyobb távolságokra utaznak vele gazdáik.

Azonban míg a Nissan tisztán áramot használó autót szeretne piacra dobni, addig a GM például tartalék gyanánt gázolajjal működő motort is beépítene az autóba, ha netán lemerül az akku, ami hozzávetőleg 640 kilométer után következne be.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem