15 °C Budapest

Hihetetlen, mégis igaz: itt az első magyar hibrid-autó!

Pénzcentrum
2008. június 16. 16:58

Kis késéssel, de elkészült a sorozatgyártásra szánt Solo prototípusa. Bár a készítők szerint a modell még tele van hibákkal, nem néz ki rosszabbul, mint a nagy gyártók koncepciómodelljei. Az elképzelés viszont sokkal újszerűbb annál, hogy az egész szakma hinni tudjon a modellben, meg abban, hogy alacsony áron lehessen majd sorozatgyártásban tartani - írja az Index.hu.

Tavaly szeptemberben járt az Index tudósítója Őriszentpéteren, hogy megnézze az évek óta fejlesztett Solo-Duót. Arról sikerült ugyan meggyőződnie, hogy a készítők komolyan gondolják a projektet, de arról már nem, hogy lesz is belőle valami. Hivessy Géza, a tervezésben résztvevő egyik szakember örömmel mutogatta a famodellt, meg a prototípus már elkészült ajtaját.

Nyertek

A szakember azt ígérte, 2008 elejére kész lesz a működő prototípus, némi csúszással ez meg is valósult. A Közlekedési Múzeumban leplezték le a prototípust. Van persze némi üzenete annak, ha egy jármű bemutatójára egy múzeumban kerül sor, például az, hogy emberek, rendesen ez még nem megy, meg lehet nézni, le lehet fotózni, de hogy önszántából nem tesz meg egy métert sem, az biztos. Az üzenet viszont nem zavar senkit, ennyi lelkes érdeklődővel szerintem csak a nagyobb autógyártók szoktak számolni valamelyik csúcsmodelljük bemutatásakor. Emberből persze több van ott, itt viszont tényleg csillognak a szemek.

A koncepció tavaly óta nem sokat változott. A járműből két verzió készül majd, pontosabban egy: a Solo kevesebb személyt tud majd szállítani alacsonyabb fogyasztás mellett, a Duo ennek az inverze, ráadásul két Solóból áll össze, ami ötletnek remek, megvalósítani viszont annál nehezebb lehet. Mert jó is az, hogy hétköznap rövid, hatékony járművekkel furikázik szerteszét a család, nyaralásra meg összepattintják a két kocsit, de mindezt stabilra építeni elképesztő meló lehet. Ennek megfelelően Duo még vagy két évig nem is lesz.

A prototípus-Solo viszont már most is tud egy rakás dolgot: tetején nagy hatásfokú napelemek vannak, a négy kerékben egy-egy elektromos agymotor, ami hatékonyabb, mint egy pályázati pénzeket lenyúló ex-országgyűlési képviselő. Miközben a fejlesztés kommunikációjáért felelős pr-ostól megtudjuk, hogy a Solo "pozitív energiákat szabadít fel a körülöttük állóban", leolvasom a lapról, hogy az évek óta fejlesztett jármú negyedannyi szén-dioxidot bocsát majd ki, mint egy hagyományos autó, képes lesz 140 kilométert is megtenni óránként, a tetőn elhelyezett napelemek naponta 15-25 kilométerre elegendő energiát gyűjtenek össze (szóval munkába járás közben gyakorlatilag semennyi káros anyaggal nem terheli a levegőt), valamint hogy a 3,12 méter hosszú autó fogyasztása nem haladja majd meg a két litert. A generátorokra kötött taposópedálokkal az utasok is besegíthetnek a haladásba és letudhatják menet közben a délutáni szobabiciklizést, a belsőégésű motor meg akkor kapcsol be, amikor szükség van rá. Ja, és közben nem kerül majd többe egy alsó-középkategóriás autónál, szóval kábé hárommillióból elhozható 2012-től.

A forma tetszetős és ideális, cseppforma, amely a legjobb, ha alacsony légellenállásra törekszünk. Az óriásira és felfelé nyíló ajtókon a belvárosban is könnyű beszállni, persze nem véletlenül nincs ilyen mindegyik Suzukin, nagy szériában se nem olcsó, se nem könnyű megcsinálni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A visszapillantók helyén apró kamerák vannak, amik az lcd-panelre vetítik a képet, a beltér esztétikus, a taposásra szánt pedálok is jópofák.

Miközben a nagy tömeg az autóban gyönyörködik, az Index tudósítója megkeresi a hazai szakembereket, névvel egyikőjük sem vállalja a véleményét, de elmondják, hogy a forma tetszik nekik, a koncepció is, csak kételkednek a Solo életképességében. Túl rövid ideig fejlesztették túl kevesen és túl forradalmi ahhoz, hogy a bejelentett túl alacsony áron forgalmazni lehessen.

A Solo június 23-ig megtekinthető a Közlekedési Múzeumban.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm