Több volt tavaly a kerékbilincs, mint 2022-ben, de mozdulatlan autók elszállításából kevesebb van.
Becslések szerint a belvárosi autóforgalom több mint negyedét azok az autósok adják, akik parkolóhelyet keresve bolyongnak az utcákban. 2006-ban a KSH adatai szerint hazánkban 293 autó jutott ezer lakosra, ami Budapesten - ez alapján - közel 600 ezer személygépkocsit jelent, persze ennél szinte biztos, hogy több autóval számolhatunk, hiszen a fővárosiak az országos átlagnál biztosan több autóval rendelkeznek, ráadásul az agglomerációban élők többsége is napi rendszerességgel jár a fővárosba dolgozni.

A parkolási díjak kivetésének elsődleges célja tehát az, hogy a keresletet csökkentse, hiszen hiába épülnek a városban újabb mélygarázsok, a kereslet szinte végtelen a parkolóhelyek iránt. A magasabb parkolási díjak eltántoríthatják az autósokat a fővárosi közlekedéstől, sokaknak persze ez sem probléma, sőt a büntető cédulák is hidegen hagyják őket. A kerékbilincs már valamivel nagyobb fegyelmező erővel bír, azonban a trükkösebbek még ezt is ki tudják játszani. Az elmúlt három évben például 267 esetben szereltek le vagy loptak el kerékbilincset az autósok, ami hatósági eszközzel való visszaélésnek számít. Szeptemberben éppen ezért várhatóan változtatnak a közterület-felügyeleti törvényen, hogy szélesítsék a felügyelők jogkörét, addig azonban továbbra is garázdálkodhatnak a direkt kerékbilincs eltávolításra specializálódott "vállalkozók", akik néhány ezer forintért megszabadítanak a megbéklyózó bosszúságtól.
Hol, mikor mennyiért?
Budapesten három nagy üzemeltető cég van, amely jegykiadó automatás és mobiltelefonos jegyvásárlási lehetőséget biztosít. Ezek a Fővárosi Közterületi Parkolási Társulás, a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. és a Centrum Parkoló Rendszer Kft., melyek természetesen eltérő területeken illetékesek. A parkolási díjakról a fővárosi önkormányzat dönt, amely rendeletben határozza meg a különböző utcákban parkoló autósok által fizetendő összegeket, az utolsó parkolási díjakról szóló rendelet pedig még 2005-ben született meg.
A különböző díjtételű területeken óránként 115 és 430 forint közötti várakozási díjat kell fizetni. A fővárosban hétfőtől péntekig 8-18 óra között kell parkolási díjat fizetni, ugyanakkor a parkolás nem őrzött. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon a parkolás díjmentes. Természetesen azoknak sem kell fizetniük, akik az adott területen állandó bejelentett lakcímmel rendelkeznek és a kerületben fizetik a súlyadót.
Több környezetvédelmi, és egyéb szervezet is felvetette már, a parkolási díjfizetés főváros egész területére történő kiterjesztését, hogy ezzel is a tömegközlekedés felé irányítsák a lakosságot. A parkolás ma a fővárosban ezen szervezetek, valamint nemzetközi összehasonlításban is meglehetősen olcsó.
A Colliers International által idén júniusban készített felmérés eredményei szerint Európában egyedül Varsóban és Bukarestben olcsóbb a parkolás a napi átlagos díjakat összevetve. Szófiában ugyanannyit fizet egy autós egy napi parkolásért, mint Budapesten, de Pozsonyban például ez már több mint duplájába kerül.

A legdrágább város továbbra is London, ahol a belvárosban közel tízezer forintot is elvihet egy napi parkolás. Ráadásul a brit fővárosban nemrégiben bevezették, hogy a parkoló-ellenőrök már postán keresztül is eljuttathatják a büntetőcédulákat az autósnak, ezzel kívánták ugyanis megszüntetni, hogy az autós elhajtson, amíg az ellenőr kitölti a papírokat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Nagy-Britanniában, a szabálysértés súlyától függően, a büntetési tételek 50 és 70 font (14-20 ezer forint) között mozognak. Londonban a büntetések mértéke azonban elérheti a 80 és 120 fontot is (23-34 ezer forint).
Hollandiában, illetve Amszterdamban, ahol a lakosság nagy része autó helyett kerékpárral közlekedik, szintén borsos összeget fizet egy autós a parkolásért.
Ha valamikor Bécsbe utaznánk, szintén érdemes már a külvárosban letenni autónkat, megspórolva ezzel kilenc ezer, vagy akár még ennél is több forintot, hiszen a Colliers által közölt adatok a városokban fizetendő díjak medián értékét mutatják, ennél tehát találkozhatunk jóval magasabb, de akár alacsonyabb parkolási díjakkal is.
Igaz cikkünkben elsősorban a budapesti helyzetről esett szó, a parkolási díjak és a büntetési csomagok ugyanakkor nem csupán a fővárosban jelentenek bosszúságot az autósoknak, a megyei jogú városok és az ország több nagyobb városa is parkolási díjat szed a kiemelt területek utcáin várakozó autósoktól, ami sok település esetében még a fővárosi díjakat is meghaladja.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








