Súlyos kritikákkal illették a londoni parkolási bírságok miatt a városvezetést, miután a hivatalos adatok szerint egyes kerületekben a fellebbezést benyújtó ügyfelek 94 %-a megnyerte a bizonyítási eljárást. Az egyéb közlekedési kihágások közül sok esetben a piros lámpán való áthajtást, a záróvonal figyelmen kívül hagyását és az egyéb apróbb közlekedési szabálysértéseket sem sikerült utólag bizonyítani.
A rendszert kritizálók szerint a statisztikák azt bizonyítják, hogy a helyi közlekedési hatóság alkalmazottai válogatás nélkül szórják ki a büntetéseket az autókra. A vádakra válaszul a vállalat szóvivője leszögezte, hogy a kirótt büntetések kevesebb, mint egy százaléka vitatott. Sok autós a hivatalos ügyintézési mód helyett kézzel írott panaszlevelet nyújt be, amit kénytelenek azonnal elutasítani.

Forrás: thisismoney.co.uk
Egy weboldal létrehozásával azokat az autósokat segítik az ügyintézésben, akiket jogtalanul büntettek meg a parkoló-őrök. A társaság vezetői arról számoltak be, hogy ha megfelelő bizonyítékkal szolgál az autós, akkor eddig sem vitatták az ügyet és megszüntették az eljárást.
A vitás ügyek száma megközelítette a tízezret az elmúlt hat hónapban, az autósok ennek következtében hosszú hónapokig kénytelenek őrizgetni a parkolójegyeket. Az eljárást teljesen elfogadhatatlannak tartják, sokak szerint csak a bevételnövelés állhat a háttérben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A brit fővárosban átlagosan a háromnegyedét nyerik meg az autósok a fellebbezéseknek, de vannak olyan kerületek is, ahol ez az arány meghaladja a kilencven százalékot. Egyesek hivatali túlkapásokra gyanakodnak, mások szerint a város ezzel kíván újabb nyomást gyakorolni a gépjármű tulajdonosokra.
A kerületi vezetők elmondták, hogy minden autóst arra ösztönöznek, hogy ha egyértelműen bizonyítani tudja az igazát és jogtalannak tartja a büntetést, akkor nyújtsa be a fellebbezését. Nincsenek túlkapások, a büntetések száma csökkent az elmúlt időszakban és újabb helyi parkolási engedélyeket bocsátottak ki.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







