21 °C Budapest

Egy év után elévül a parkolási bírság

Pénzcentrum
2008. június 19. 16:02

Csütörtöktől elutasítja a bíróság azokat a parkolási díj elmulasztásával kapcsolatos keresetleveleket, amelyeket az eset után 1 éven túl nyújtanak be. Ha már elindult a per, a bíróság köteles azt azonnal megszüntetni - tudósít az Index.hu.

A törvénymódosítás pontos szövege
A keresetlevelet (fizetési meghagyást) a bíróságnak... akkor is idézés kibocsátása nélkül el kell utasítania, illetve a perindítás hatályainak beállta után a pert...a bíróság akkor is köteles hivatalból, az eljárás bármely szakában megszüntetni, ha a közút területén vagy a közút területén kívüli közterületen létesített, illetve kijelölt várakozóhely jogosulatlan használata folytán keletkezett igények érvényesítésére a keresetlevelet (fizetési meghagyást) a jogosulatlan úthasználattól számított egy éven túl nyújtották be. E határidő elmulasztása esetén igazolásnak helye nincs.
A polgári perrendtartásról szóló törvény módosítását tartalmazó Magyar Közlöny szerdán jelent meg, és a vonatkozó rész csütörtöktől lépett hatályba.

Egyes becslések szerint több tízezer pert indítottak az országban a parkolási társaságok illetve behajtó cégek azok ellen az autósok ellen, akik szerintük jogosulatlanul, fizetés nélkül használták a parkolókat.

Sok esetben a társaságok csak évekkel az eset után nyújtották be a keresetleveletet, többek között ezért is döntöttek úgy a törvényhozók, hogy a módosítással felgyorsítják az eljárásokat.

Azokat a folyamatban lévő pereket, amelyeket eredetileg egy éven túl kezdeményeztek a parkolási társaságok, csütörtöktől már megszüntetik a bíróságok.

A magyar menzák réméből lesz a jövő igazi szuperétele: disznótáp hozhatja el a forradalmat?

Drasztikusan átalakul a magyar gasztronómia a klímaváltozás miatt: komoly szemléletváltás kell a hazai konyhákban.

Ki nem találod, kiről nevezték el a legtöbb utcát Magyarországon: fotókon a rekorder

Ha egymás mellé tennénk mind a 2800-at, az Atlanti-óceánig is eljuthatnánk; utunk során pedig tökéletesen kirajzolódna egy a magyar társadalomról szóló szubjektív látlelet.

Nem akármibe vágott bele Király Gábor: Guinness-rekordra hajt a magyar kapuslegenda

Már csak 500 nevező kell, hogy magyar Guinness-rekord szülessen októberben! A cél továbbra is, hogy ezren rúgjanak büntetőt az Országos Tizenegyesrúgó Bajnokságon.

Szívszorító: ilyen képeket eddig nagyon kevesen láthattak Budapest szegényeiről

A művészről eddig még nem készült monográfia, ezt a hiányt pótolja az ősszel megjelenő, kétnyelvű (magyar és angol) művészeti album készül.

NAPTÁR
Tovább
2023. szeptember 27. szerda
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Új Pénzcentrum app
A legfrissebb hírek és árfolyamok
MOST NEM
LETÖLTÖM