Az érdekképviselet furcsállja, hogy több mint száz olyan állampolgárral szemben rendeltek el vagyonosodási vizsgálatot, akik az állam által tévesen beszedett regisztrációs adót igényeltek vissza gépkocsijuk után. Az adóhivatal cáfolja, hogy a két dolog között összefüggés lenne - írja a Magyar Hírlap.
A Magyar Gépjárműkereskedők Országos Egyesülete nemrég elnökségi ülésén foglalkozott a jelenséggel, hogy azok a vásárlók, akik legalább két gépjármű után igényeltek vissza regisztrációs adót, felkeltették az adóhatóság érdeklődését, és sokan alanyaivá váltak egy vagyonosodási vizsgálatnak.
A vagyonvizsgálatra kiválasztottak között volt olyan huszonegy éves fiatalember, aki két autó után igényelt vissza regisztrációs adót, ám munkahelye sincs, a szülei tartják el; akadt olyan negyvenöt éves asszony, akinek nyolc hónapja nincs munkahelye, és beteg.
Bakonyi Ágnes, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szóvivője cáfolja, hogy ok-okozati összefüggés lenne a regisztrációs adó visszaigénylése és a vagyonosodási vizsgálatra kijelölés között. "Ami nem zárja ki, hogy a cikkükben említett huszonegy éves fiatalember nevét amiatt dobta ki a számítógépes program, mert jövedelem nélkül nem szoktak gépkocsit vásárolni, pláne nem kettőt" - hangsúlyozta a szóvivő. Az adóhivatalnak megvan a saját rendszere a kiválasztásra, amelynek alapja, hogy a bevallott jövedelem és a felhalmozott vagyon között ellentmondás tapasztalható.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







