15 °C Budapest

Használtautó külföldről - Mennyit kér a hivatal?

Pénzcentrum
2007. augusztus 15. 09:00

Jelentősen élénkült a használtautó-import: az első fél évben csaknem annyi kocsit hoztak be külföldről, mint 2006-ban összesen. A legtöbben kis lökettérfogatú, korszerű autókat importáltak - írja a Népszabadság.

Tavaly az év első felében 11 ezer kocsit importáltak kereskedők és magánszemélyek, idén viszont június végéig 17 ezer használt autó érkezett külföldről. Az élénkülés jelentős, de az import még mindig hullámvölgyben van: a regisztrációs adó 2004-es bevezetését megelőző évben több mint hetvenezer használt kocsi érkezett az országba.

A vám- és pénzügyőrség tájékoztatása szerint az idén eddig a legtöbben 1,1-1,4 literes benzines és 1,3-1,5 literes dízelkocsikat hoztak be. A Nemzeti Közlekedési Hatóság nyilvántartásából pedig az derül ki, hogy az importált autók fele EURO 4-es környezetvédelmi osztályba sorolt motorral szerelt. Keresettek az EURO 3-asok is, a ma már korszerűtlen autókra viszont kicsi az igény. A statisztikák szerint a behozott kocsiknak csak alig több mint tizenöt százaléka EURO 1-es vagy EURO 2-es.

Nézzük, hogy pontosan mivel kell számolnia annak, aki külföldön venne autót! Tegyük fel, hogy a képzeletbeli vásárló kiszemel Stuttgartban egy 2005-ös évjáratú, kétliteres dízelmotorral szerelt Ford Mondeót. Ezt a kocsit Németországban körülbelül 9 ezer euróért - azaz 2,25 millió forintért lehet megvásárolni. Az autó kétféleképpen kerülhet be az országba. Egyszerűbb, de drágább trélerrel hozni - ez a Stuttgart-Budapest távon körülbelül 80 ezer forintba kerül. A másik megoldás az, hogy a vevő a számlával és a szerződéssel visszatér Magyarországra, ahol az okmányirodában kér egy "Z-s" rendszámot.

Ezzel visszautazik Stuttgartba, felszereli azt az új kocsira, majd saját kerekén gurul vele haza. A határon - ha uniós országból származik az autó - semmi dolga a vásárlónak, legfeljebb a kocsi papírjait kérhetik el. Magyarországra érve viszont kezdetét veszi a hivatali vesszőfutás. Származás-ellenőrzés után a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz kell menni. Itt - nemritkán hetekig tartó várakozás után - elvégzik a műszaki vizsgát és a forgalomba helyezést, valamint hivatalosan is meghatározzák az autó környezetvédelmi besorolását, ami alapján kiszabják a regisztrációs adót. A vizsgák után a vámhivatalt kell felkeresni, ahol meghatározzák a fizetendő regisztrációs adót, ami a Ford Mondeo esetében - attól függően, hogy EURO 3-as vagy EURO 4-es motorral szerelt - 520-770 ezer forint.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Miután ezt az összeget "elutalta" a vevő, a vámhivatalban kap egy igazolást a regisztrációs adó befizetéséről. Ezzel és a közlekedési hatóságtól kapott igazolással lehet felkeresni az okmányirodát, ahol kiadják a rendszámot, a forgalmi engedélyt, és nekilátnak a törzskönyv elkészítésének. Ezután már csak a környezetvédelmi vizsga, valamint a kötelező biztosítás befizetése van hátra. A hazai ügyintézés körülbelül 80 ezer forintos kiadással jár. Mindezek alapján a Ford 2,25 milliós vételárán felül - a kiutazás, a kocsi hazaszállítása, a regisztrációs adó és az ügyintézéssel járó díjak, illetékek miatt - körülbelül 720-970 ezer forintos kiadásra kell számítani. Így pedig a külföldön vásárolt Mondeo körülbelül 3-3,2 millió forintba kerül. Ugyanennyiért pedig Magyarországon is lehet venni ilyen autót - legfeljebb kicsit roszszabb felszereltségűt, nagyobb futásteljesítményűt.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem