16 °C Budapest

Ma éjfélig még fizetet a VPOP

Pénzcentrum
2007. augusztus 13. 08:50

Ma éjfélig lehet benyújtani az igényt a korábban egyénileg külföldről behozott gépjárművek regisztrációs adójának visszatérítésére. Összesen 73 ezer használt autó és motorkerékpár után lehet visszaigényelni a megfizetett regisztrációs adó egy részét, de péntekig csak 28 ezren éltek a lehetőséggel.

Az igények 90 százalékát, kamatokkal együtt összesen négy és félmilliárd forintot utaltak át a jogosultaknak, ami kevesebb, mint a fele az eredetileg a Pénzügyminisztérium által becsült körülbelül 10 milliárdnak. Az átlagos adóvisszatérítés 200-230 ezer forint a kamatokkal együtt. A kérelmek közül körülbelül ezret kellett elutasítani, többségében azért, mert hiányzott az igényt alátámasztó dokumentumok valamelyike - mondta el a Független Hírügynökségnek Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője.

A kérelmet annál a fővámhivatalnál kell benyújtani, amely az adót eredetileg kiszabta. Csak az kérheti vissza az autó után járó adóhányadot, aki az adót annak idején befizette. Aki kereskedőtől vette a járművet, annak igazolnia kell, hogy a kereskedő befizette az adót, majd azt részben vagy egészben áthárította a vevőre. Ha nincs erre vonatkozó irat, például a számlán nem tüntették fel külön a regisztrációs adó összegét, akkor a mostani tulajdonos nem juthat hozzá az egyébként neki járó összeghez. Ebben az esetben az autó tulajdonosának új, részletező számlát kell kérnie a kereskedőtől. Ha a kereskedő erre nem hajlandó, és per lesz a vitából, annak 180 napon belül be kellene fejeződnie, mert a törvényben rögzített határidő jogvesztő.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.09.17 11:30
Nagy kérdés, hogy a legfontosabb döntéseidben valóban a felnőtt, tudatos éned választ, vagy csupán e...
hrdoktor  |  2026.09.11 09:22
Úgy érzi, mára semmi nem maradt a nyaralás hozta feltöltődésből, kiégett, fáradt? Nincs egyedül, biz...
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
coachco  |  2026.08.24 21:54
Nem hiszem, hogy Táncsics találhatott volna magának jobb feleséget Teréznél. [...] Bővebben!
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. szeptember 24. 13:31