A legtöbb hazai autótulajdonos számára nem jelentenek újdonságot a használtautó-vásárlás rejtelmei, akár a kereskedőtől, akár az autópiacról, akár hirdetési újságból választják ki a megfelelőnek tűnő személygépkocsit.
Nagy-Britanniában a jelek szerint azonban egyáltalán nem ennyire felkészültek a vásárlók, és az évente értékesítésre kerülő 2,9 millió gépjármű közül minden harmadik esetében "váratlan" problémák merülhetnek fel.
A britek "bakijaiból" azonban a hazai, felkészült autóvásárlók is tanulhatnak. Lássuk, miből lehet a baj, ha valaki a kereskedő helyett az hirdetési újságot választja, és annak megkerülésével a vásárol autót!
Az autókereskedők bevonása természetesen nem jelent 100 százalékos biztonságot, a brit szakértők mégis inkább ezt a módszert javasolják, mert az ügyfél jogosulttá válik a kereskedővel szemben jogi úton fellépni, ha az bizonyíthatóan eltitkolt valamilyen lényegi információt.
A leggyakoribb problémát a tulajdonjogi viszonyok rendezetlensége okozza, melynek hátterében általában az eladó egy eltitkolt, rendezetlen tartozása áll, melyet a bank az új tulajdonostól próbál majd behajtani, aki hiába védekezik az adásvételi szerződéssel, a befektetett pénzét nem kapja vissza.
További problémát jelentenek az eltitkolt balesetek, törések, sőt gyakorta az is előfordul, hogy a szemfüles lakatosok két totálkárosnak ítélt gépjárműből eszkábálnak egyet, és piaci áron értékesítik azt, amelyre a biztosító egyszer már megtérítette a károkat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A későbbi problémák azonban elkerülhetőek lennének, ha az vásárlók kihasználnák a lehetőséget, és díj megfizetése ellenében átnéznék a gépjármű adatlapját. Így tisztázhatnánk a tulajdonjogi viszonyokat és tiszta képet kapnának az autó állapotáról, illetve arról, hogy nem lopott vagy törött-e a megvásárlásra szánt autó.
A brit biztosítók egy része biztosítja ezt a lehetőséget ügyfeleinek, a szolgáltatás díja 20 és 40 font (7200 és 14 400 forint) között változik
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






