Angliában több millió autósnak magasabb biztosítási díjat kell majd fizetnie, mivel a kormány felemelte a lopott, illetve a lerobbant autók elszállítása után fizetendő adó mértékét 105-ről 150 fontra.
Ezen felül ráadásul még 20 fontos napidíjat is elkérhet a tulajdonosoktól a rendőrség a gépkocsik tárolásáért. Még a javaslatot tévő Home Office is beismerte, hogy ez végső soron a biztosítási díjak emelkedéséhez fog vezetni.
Eddig is léteztek egyébként fix díjak, melyeket az elszállításért, illetve a tárolásért cserébe kellett fizetni, azonban szükségessé vált ezek emelése. A rendőrség a gépjárművek tárolását magántársaságokba ugyan kiszervezte, de ezek egyre magasabb pénzösszeget kérnek a szolgáltatásért cserébe.
Az emelésnek természetesen egyáltalán nem örülnek az autósok, példaként felhozták egy esetet is. Ha valaki épp kéthetes nyaralásából tér haza, annak nem csupán azzal kell szembesülnie, hogy ellopták a kocsiját, hanem ezért még fizetnie is kell.
Ráadásul a biztosítási díjtételek emelése oda vezethet, hogy kevesebben kötnek majd biztosítást, amely veszélyt jelenthet bárkire, aki megsérül valamilyen baleset során.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


