A szakember szerint különösen az jelenthet veszélyt, ha a mesterséges intelligencia képessé válik saját maga továbbfejlesztésére.
Kiderült a Facebook és az Instagram sötét titka: felfoghatatlan büntetést fizet a cég a gyerekek miatt
Egy új-mexikói bíróság 567 millió dollár, 210 milliárd forint megfizetésére, valamint öt éven át érvényes, a fiatalkorúak védelmét szolgáló intézkedések bevezetésére kötelezte a Metát, miután megállapította, hogy a vállalat platformjai hozzájárultak a gyermekek testi és lelki egészségének károsodásához.
Bryan Biedscheid Santa Fe-i bíró közérdekű jogháborítás megállapítása mellett döntött, helyt adva Raúl Torrez új-mexikói demokrata párti főügyész keresetének. A főügyész azzal vádolta a Metát, hogy termékeit szándékosan a fiatal felhasználók függőségének kialakítására tervezte, és nem védte meg a gyermekeket a platformjain megjelenő szexuális kizsákmányolástól. Az 567 millió dolláros összeget a vállalatnak egy, a serdülők mentális egészségét támogató alapba kell befizetnie.
Az ítélet egy korábbi, márciusi esküdtszéki eljárásra épül, amelyben a Metát már 375 millió dollár megfizetésére kötelezték, amiért megtévesztette a fogyasztókat a Facebook és az Instagram fiatalkorúak számára nyújtott biztonságáról. Ezzel egyetlen állam egyetlen pere összesen közel egymilliárd dolláros anyagi terhet ró a vállalatra - írta a Reuters.
A bíró konkrét intézkedések bevezetését rendelte el öt évre, beleértve a tinédzserek Facebook- és Instagram-használatára vonatkozó havi időkorlátot, az értesítések korlátozását, a felnőttek és kiskorúak közötti kapcsolatfelvétel szigorítását, az MI-chatbotok védelmének megerősítését, valamint a gyermekek szexuális kizsákmányolásáról szóló bejelentések hatékonyabb felülvizsgálatát. A döntés külön kitér arra is, hogy a Metának meg kell akadályoznia az új-mexikói gyermekek romantikus vagy szexualizált interakcióját a vállalat MI-chatbotjaival. Ez utóbbi előzménye, hogy a Reuters tavaly belső vállalati dokumentumokra hivatkozva feltárta, hogy a Meta chatbotjai képesek voltak romantikus vagy érzéki beszélgetésekbe bevonni a kiskorúakat.
A Meta jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen, hangsúlyozva, hogy álláspontja szerint következetesen fellép a fiatalkorúak online védelméért. A társaság a tárgyalás során a Communications Decency Act 230-as szakaszára hivatkozott, amely mentesíti a szolgáltatókat a felhasználók által közzétett tartalmak miatti felelősség alól. A bíró ezt az érvelést elutasította, kiemelve, hogy az állam nem a harmadik felek által közzétett tartalmak, hanem a platform saját funkcióinak kialakítása miatt perelte a céget. Ugyanakkor Biedscheid egyes kereseti kérelmeket – így az algoritmusok, a végtelen görgetés és az automatikus lejátszás módosítására vonatkozókat – az amerikai alkotmány első kiegészítésére, versenyjogi szempontokra és a 230-as szakaszra hivatkozva elutasított.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Torrez főügyész mintának nevezte az ítéletet a többi állam és ország számára. A per precedensértéke azért is kiemelkedő, mert jelenleg több mint negyven amerikai állam és több mint 1300 iskolakörzet perel közösségimédia-vállalatokat hasonló jogalapon. A Meta jövő héten Oaklandben áll szövetségi bíróság elé 29 állam közös keresetével szemben, emellett júliusban Tennessee-ben is megkezdődött egy ellene indított per tárgyalása.
-
BME-s hallgatók ötletei is alakíthatják a jövő intelligens bankját a Gránit Bank pályázatán (x)
Stratégiai partnerséget kötött a BME és a Gránit Bank, AI-ügynökökre épülő hallgatói ötletpályázat indul






