Nálad is lehalt a Facebook, Messenger, Instagram? Nem vagy egyedül: ez okozza a hibát
A Facebookot számítógépen megnyitó felhasználók tömegével találkozhatnak azzal a hibaüzenettel, amely szerint a fiókjuk pillanatnyilag nem érhető el.
A Facebookot számítógépen megnyitó felhasználók tömegével találkozhatnak azzal a hibaüzenettel, amely szerint a fiókjuk pillanatnyilag nem érhető el.
Yann LeCun, a mesterséges intelligencia egyik legmeghatározóbb alakja szerint a jelenlegi rendszerek soha nem lesznek képesek megérteni a fizikai világot.
Mark Zuckerberg, a Meta vezérigazgatója egy belső dolgozói fórumon elismerte, hogy a vállalat átfogó átszervezése elmaradt a várakozásoktól.
A BBC beszámolója szerint Trump a Truth Social közösségi oldalon tette nyilvánvalóvá álláspontját.
A Facebook és az Instagram péntek délután 15:40 körül gyakorlatilag összeomlott.
Többek között Barack Obama volt elnöki profilját is feétörték a hackerek a Meta egyik chatbotját használva. A Meta megerősítette az incidenst, és közölte, hogy már elhárította a hibát.
A WhatsApp új inkognitó módot vezetett be a mesterséges intelligenciával folytatott csevegésekhez.
Kína megakadályozta, hogy a Meta felvásárolja a Manus nevű, mesterséges intelligenciával foglalkozó startupot.
Az Instagram Plus kifejezetten a hétköznapi felhasználókat célozza meg.
Az Instagram május 8-tól megszünteti a végpontok közötti titkosítást a privát üzenetekben.
Fiatalok tömegei találkoznak nap mint nap erőszakos és gyűlöletkeltő posztokkal, az algoritmusok pedig célzottan radikalizálhatják a sebezhetőbb felhasználókat.
A mesterségesintelligencia-szoftverek többsége túlságosan együttműködő az esetleges támadókkal a megfelelő fegyver kiválasztásában.
A Meta a tervek szerint idővel fokozatosan bővítené a prémium funkciók körét, így az előfizetők egyre több extrához jutnának.
A Malibu 2 kódnevű eszköz egészségügyi és AI-funkciókat kaphat, de kemény verseny vár rá.
A felhasználókat már most figyelmeztető üzenet fogadja a belépéskor, amely szerint a webes felület a megadott dátum után nem lesz elérhető.
A gyanú szerint a szóban forgó platformok mesterséges intelligenciával generált, gyermekek szexuális kizsákmányolását ábrázoló anyagokat terjesztenek.
Az Amazon 200 milliárd dollárt tervez mesterséges intelligenciára és kapcsolódó infrastruktúrára költeni, jóval túlszárnyalva a tavalyi 125 milliárdos MI-kiadását.
Az űralapú adatközpontok koncepciója szerint több száz, napelemmel működő műhold hálózata kezelné a mesterséges intelligencia rendszerek számítási igényeit.
17,5 millió felhasználó adatai jelentek meg a dark weben a Malwarebytes szerint, miközben az Instagram tagadja az incidenst.
Mark Zuckerberg júliusban jelentette be a Prometheus rendszert, amely a vállalat fejlett mesterséges intelligencia törekvéseinek egyik kulcseleme.