Bár nem ritka látvány magán- és közkertekben, de kevesen tudják, hogy bizony az indiai maszlag, akárcsak hírhedt rokona, a csattanó maszlag is igen mérgező.
Egyre több cégvezetőt aggaszt a mesterséges intelligencia: a legtöbb szakértő szerint rengeteg munkahely válik majd feleslegessé, de legalább ugyanennyi létre is fog jönni.
A mesterséges intelligencia (MI) ahogyan fejlődik, úgy vet fel egyre több etikai és biztonsági kockázatokról. Ezeket pedig a cégek vezetőinek kell megoldaniuk. Az EZ most 1200 fő bevonásával készített nemzetközi kutatást arról, hogy mégis milyen változásokat hozhat az MI a cégek életében.
Ebből kiderült, hogy a megkérdezettek 65 százaléka szerint legalább ugyanannyi munkahelyet fog teremteni, mint amennyit kivált, illetve az is, hogy mindenképpen foglalkozni kell a mesterséges intelligencia következtében létrejött rosszindulatú alkalmazások miatt. A kibertámadásoktól, a dezinformációtól és a videó-hamisítására alkalmas deepfake módszerektől tartanak leginkább a vezérigazgatók, miközben tízből kilenc (88%) CEO már elkezdte felmérni, hogy milyen MI alapú technológiába érdemes befektetnie.
A felmérés eredményei kapcsán Zala Mihály, az EY IT- és technológiai tanácsadással foglalkozó területének vezetője elmondta:
Az a paradox helyzet állt elő, amikor a döntéshozóknak egyszerre kell befektetniük a mesterséges intelligenciába és felkészülniük arra, hogy óvhatják meg tőle szervezetüket. Az MI megfelelő alkalmazásával ugyanis elképesztő hatékonyságnövekedést érhetnek el a vállalatok. A másik oldalon viszont az adathalász kibertámadások szinte felismerhetetlenek lesznek épp úgy, ahogy egy hamisított videó is percek alatt rombolhatja le a cég évek alatt felépített hírnevét.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







