15 °C Budapest
Tömegek kaptak ilyen SMS-t a napokban: be ne dőlj, durván lehúzhatnak az ajánlattal

Tömegek kaptak ilyen SMS-t a napokban: be ne dőlj, durván lehúzhatnak az ajánlattal

2022. március 21. 14:03

Lelepleztük a legújabb, SMS-ben terjedő csalást: a bűnözők jól fizető állásajánlattal keresik meg az áldozatokat - de persze ebből semmi nem igaz, az adatainkra, pénzünkre utaznak. A Nemzeti Kibervédelmi Intézet kérdésünkre elárulta, már több bejelentés is érkezett hozzájuk az ügyben és szerencsére Magyarországon még nem tudnak olyan áldozatról, aki bedőlt volna nekik. Azt is elárulták, hogy lehet a leghatékonyabban védekezni az ilyen csalások ellen: a telefonszám letiltása messze nem elegendő.

Újfajta netes csalás terjed Magyarországon: szerkesztőségünk több tagja, illetve a Pénzcentrum számos olvasója is megkapta a lenti SMS-t, amelyben igencsak tört magyarsággal értesítik az érintettet, hogy "részmunkaidős/teljes munkaidős foglalkoztatásra" választották ki. A fizetés pedig állításuk szerint napi 50-200 euró ( kb.18700-74900 forint).

Mindehhez nem kell mást tenni, mint jelentkezni a megadott telefonszámon. Mivel a sztori több tekintetben is bűzlött, úgy döntöttünk, utánajárunk az újfajta csalásnak.

Az üzenetet megmutattuk a Nemzeti Kibervédelmi Intézetnek is, akik közölték, hogy az incidensbejelentő központjukba is érkezett néhány, a csatolt fotóhoz hasonló tartalmú bejelentés.

A szöveg azonos volt a képen láthatóval, viszont más-más e-mail címek és telefonszámok is előfordultak. A telefonszámokról annyi megállapítható, hogy holland országelőhívójúak. A csalás teljes metodikájáról információval nem rendelkezünk, mivel a hozzánk bejelentéssel élő, potenciális áldozatok nem dőltek be az SMS-nek, így nem érkezett olyan bejelentés hozzánk, amelyben az áldozat végig vitte volna a folyamatot

- ismertették a Pénzcentrum kérdésére. Hozzátették, a kollégáik megvizsgálták a bejelentett telefonszámokat, azonban azok már nem működnek. Mint a Kibervédelmi Intézet sajtóosztálya kifejtette, általánosságban elmondható, hogy az ilyen típusú csalások két motivációból történhetnek:

  • Az egyik, hogy a vonal végén egy csaló veszi rá az áldozatát pénz vagy adatok kiadására, esetleg telefonegyenleg feltöltésére.
  • A másik gyakori példa, amikor az áldozat visszahívja a számot, akkor a hívás mindenféle nemzetközi útvonalra terelődik, és emelt díjas hívás költségével szembesül az érintett.

Arra a kérdésünkre, hogy mit lehet tenni a hasonló csalások ellen, a szakemberek elmondták, hogy ugyan a telefonok és az üzenetküldő alkalmazások általában rendelkeznek olyan funkcióval, hogy egy-egy felhasználót le tudnak tiltani, a csalók többnyire több számot használnak egyszerre, és rövid ideig élnek.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Így a letiltás hosszú távon nem jelent valódi megoldást.

A legjobb módszer, amit ilyenkor alkalmazhatunk, ha kritikus gondolkodásmóddal élünk, az minden beérkező hívás, üzenet esetén eredményesen használható. A jelenlegi üzenettípus esetén a visszahívás előtt érdemes átgondolni, hogy:

  • álláskeresésben érintett vagyok-e?
  • adtam-e be a feladó szerinti cég vagy szervezet felé álláspályázatot/önéletrajzot?

Ha a válasz a kérdések bármelyikére (vagy mindegyikére) NEM, akkor ne kattintsunk semmilyen linkre és ne hívjuk vissza a telefonszámot. További tanácsként a szokásos jó gyakorlat megismerését és elsajátítását javasolják, amelyhez mindenki figyelmébe ajánlották a Hihetetlen Lehetőségek - Nyeremény című videójukat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?