A korai jelek arra utalnak, hogy Isak hosszabb időre kidőlhet, ami azonnal felerősítette a klubon belüli egyeztetéseket a januári igazolásokról.
Annyira sok volt a hamis egyfontos, hogy a brit pénzügyminiszter, George Osborne döntött: új érmére van szükség. Nem is akármilyenre, az új egyfontos lesz a világ legbiztonságosabb érméje. Magyarországon is egyre több gondot okoz a hamisítás, bár nálunk inkább a nagycímletű bankjegyeket hamisítják leggyakrabban.
Új egyfontos váltja a régit az Egyesült Királyságban - olvasható a The Royal Mint, a brit pénzverde honlapján. Az új érmére azért van szükség, mert egyre többen hamisítják a harminc éve forgalomban lévő, régi egyfontosokat. Előreláthatóan 2017-ben vezetik be.

Az új érmével kapcsolatban még vannak kérdések, például a súlyát illetően, de azt már lehet tudni, hogy tizenkét szögletű lesz, hasonlítani fog a régi hárompennysre, és kétféle fémből áll majd. Az egyik oldalon Erzsébet királynő lesz, a másik oldal képe még ismeretlen: nyilvános pályázatot hirdettek, így bárki megalkothatja a végső verziót.
A biztonságról iSIS technológia gondoskodik, ami a The Royal Mint saját fejlesztése. Érthető módon nem is árulnak el róla sokat, csupán annyit, hogy a papírpénzeknél is használatos módszert használnak majd, most először érméknél. Így az új egyfontos lesz a világ legbiztonságosabb érméje.
Magyarországon is nagy gond a hamisítás
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A The Royal Mint neve már csak azért is ismerősen csenghet a Pénzcentrum.hu olvasóinak, mert nemrég egy, a régi kétszázasokról szóló cikkünkben említést tettünk arról, hogy a magyar ezüst kétszázasok korai verziói is abban a pénzverdében készültek.
Tehát míg az Egyesült Királyságban az aprópénzre utaznak a hamisítók, addig Magyarországon a forint hamisítása elsősorban a magasabb értékű címletekre irányul. A 2013-ban lefoglalt hamisítványok 92 százaléka az öt-, tíz- és húszezer forintosok közül került ki. Nem árt odafigyelni, mert ha hamis bankjegy kerül hozzánk, egyrészt elbukjuk az adott összeget, másrészt pedig bűncselekményt is elkövethetünk, ha megpróbáljuk továbbadni. Ehelyett a legközelebbi postára vagy bankba kell bevinni a hamisnak tűnő címletet, hogy ellenőrizzék azt. Ha a gyanú beigazolódott és valóban hamis a pénz, a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) kell azt eljuttatni, ahol további vizsgálatok következnek. Ha itt is kiderül, a pénz nem igazi, mi akkor se kapjuk meg annak ellenértékét, hiszen nem az MNB hibája, hogy hozzánk került az a bankó. További hasznos tanácsokat és tippeket ide kattintvaolvashat a témában.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








