Kínában éves összevetésben 10 százalékkal, több mint 70 millióra nőtt az okostelefon-kiszállítás az idei második negyedévben.
Szakértők szerint a pénzforgalom elmúlt másfél évtizedének legjelentősebb fejlesztése valósult meg Magyarországon az elmúlt hónapok során. A hazai bankok ugyanis képesek lettek az elektronikusan benyújtott átutalásokat a korábbi egy munkanap helyett legfeljebb négy órán belül eljuttatni a címzettekhez. A bevezetést leginkább szorgalmazó Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint az új rendszer látványos sikereket hozott.
A napközbeni átutalás bevezetése az utóbbi évek legjelentősebb pénzforgalmat érintő fejlesztése volt, amely számos pozitív változást hozott az ügyfelek számára - állítja a Magyar Nemzeti Bank néhány napja kiadott, Jelentés a fizetési rendszerről című tanulmánya. A jegybank szerint legutóbb a csoportos beszedés 1997-es bevezetése volt hasonló horderejű lépés.
Mi változott pontosan, miért jó ez nekünk?
Tavaly július előtt ha pénzt utaltunk egyik bankszámláról a másikra, két pénzforgalmi szolgáltató (két bank) ügyfelei közötti átutalás csak a következő munkanapon érkezett meg a kedvezményezetthez, ha a banki benyújtási határidőn belül (általában 16 óráig) kezdeményezték az átutalást.
2012. július 1-je óta az elektronikus úton (interneten, elektronikus banki rendszeren vagy telefonon keresztül, de nem faxon) az aznapi teljesítésre meghirdetett végső benyújtási határidőn belül benyújtott belföldi forint átutalási megbízás még aznap teljesül. Tehát a korábbiakhoz képest egy munkanappal rövidült a belföldi forint átutalás teljesítési ideje. Az elektronikus úton indított belföldi forint átutalás a befogadástól számított 4 órán belül eljut a kedvezményezett ügyfél bankjához. A 4 óra az átutalások teljesítésének maximális idejét jelenti, az átlagos átutalási idő ennél kevesebb (jellemzően 1-2 óra).
A lakossági ügyfelek számára a legfontosabb előny az, hogy felgyorsult a bankok között elektronikus úton kezdeményezett belföldi forint átutalások teljesítése. Ennek köszönhetően elegendő az ilyen elektronikus átutalásokat a fizetési kötelezettség esedékességének napján elindítani, vagyis az átutaló egy nappal tovább használhatja a pénzét. A 4 órás szabály gyakorlatilag megszüntette az egy munkanapnyi kamatveszteséget. A kedvezményezett (azaz az, akinek utaltunk) számára pedig azért pozitív a változás, mert a korábbinál sokkal gyorsabban juthat a pénzéhez.
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/content/201306/10-oranagy.jpg)
MNB: sikeres az új rendszer
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A napközbeni átutalás bevezetése az MNB felmérése alapján széles körben ismert a hazai fogyasztók körében. A napközbeni elszámolás bevezetésével felgyorsult a kis értékű fizetések teljesítése, mivel az elektronikus úton benyújtott átutalások esetében a fizető fél bankszámlájának megterhelése és a kedvezményezett ügyfél pénzforgalmi szolgáltatójának jóváírása között eltelt idő maximálisan már csak négy óráig tarthat. Ennyi az MNB-rendeletben előírt idő, a tranzakciók azonban jellemzően 1-2 óra alatt teljesülnek.
MNB-elnöki rendelet rögzíti a pénzforgalom lebonyolításának szabályait, ezek közé tartozik a napközbeni átutalás 4 órás szabályának követelménye is. Az jegybank által ellenőrzött hitelintézetek eljárásaikat alapvetően a jogszabálynak megfelelően alakították ki, a vizsgálatok egy-két eseti kivételtől eltekintve nem tapasztalták a 4 órás szabály megsértését.
Az MNB szakértői szerint a további fejlesztések hatására hosszabb távon megváltozhatnak a lakossági és vállalati fizetési szokások is, és várható, hogy az eddig papír alapú megbízásokat használók is átállnak az elektronikus fizetésekre. A speciális magyar fizetési módok esetében (hatósági átutalás, csoportos beszedés) egyelőre azonban nem került sor az új szabvány használatára (tehát a tranzakciók közül csak az átutalást teljesítik négy óra alatt). A szabványosítási munka azonban folyamatban van - derül ki az MNB tájékoztatásából. Három-négy éves időtávban a jegybank tervei szerint az összes hazai fizetési mód elszámolhatóvá válik az új napközbeni platformon.
Révész Tamás 20 évnyi amerikai élet után visszatért Magyarországra és az újabb könyve már itthon, Budapesten készült.
Gombából és növényi szálakból fejlesztett újgenerációs jógamatracot egy fiatal magyar csapat.
Ennek nincs is tücsök íze, ez a leggyakoribb visszajelzés a többféle ízesítéssel gyártott, tücsökfehérjével dúsított proteinszelet, snack és shake kapcsán.
A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.
-
Az élhetőbb városokban az ingatlanok is felértékelődnek (x)
Minél több szolgáltatás és zöld van a közelben, annál jobban.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
Future of Finance 2024
Sustainable World 2024
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722007321-6WcvnE3RF_sm.jpg)
![](https://cdn.penzcentrum.hu/images/articles/lead/2024/07/1722003032-fYemjX2BC_sm.jpg)
![](https://www.hellovidek.hu/images/site/articles/lead/2020/01/1579873308-2mJ5kC6my_md.jpg)