Aszakértők szerint lehet, hogy a jegybanknak el kell gondolkodnia azon, hogy megemelje az irányadó alapkamatot, ugyanis így tud segíteni az árstabilitás fenntartásában.
Az elmúlt évek egyik legnagyobb forinthamisítási ügyét göngyölítette fel nemrég a rendőrség. Két budapesti nő több millió forintnyi hamis bankjegyeket készített és hozott pénzpiaci forgalomba. Mutatjuk, hogy ismerheted fel a hamis pénzeket.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság XX.-XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága pénzhamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást O. Barbara 36 éves, valamint K. Hajnalka 29 éves budapesti lakosok ellen. A nőket június 6-án fogták el, jelenleg szabadlábon vannak.
A rendelkezésre álló adatok szerint O. Barbara több hónapon keresztül készített hamis 5000, illetve 10.000 forintos bankjegyeket, melyeket társa felhasznált, pénzpiaci forgalomba helyezett.
A nyomozás során tartott házkutatás során a nyomozók a hamis bankjegyek elkészítéséhez használt tintasugaras nyomtatót, tintapatronokat, valamint A4-es lapokat vízjel-próbával, és A4-es lapokat hiányzó kivágott bankjeggyel találtak és foglaltak le.
A nyomozók azt gyanítják, hogy a két nő akár több millió forint értékben fizethetett a hamis pénzzel. Velük szemben a további eljárást - igazságügyi szakértő bevonásával - a Budapesti Rendőr-főkapitányság XX.-XXIII. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.
Hasonló méretű pénzhamisítási ügyet három évvel ezelőtt göngyölítettek fel a rendőrök.A hamis bankjegyeket az egyik gyanúsított vidéki házában nyomdatechnikai úton állították elő, ahol a rendőrök megtalálták és lefoglalták a hamisításhoz használt eszközöket, nyomdai gépeket, és a gyártáshoz előkészített A4-es papírlapokat, amelyek már tartalmazták a 10.000 forintos bankjegy vízjel és biztonsági szál imitációját is.

A vizsgálat szerint a gyanúsítottak 2009. év vége
óta állítottak elő, illetve hoztak forgalomba hamis 10.000 forintos
bankjegyeket, amelyekből a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 36 millió
forint értékben vont ki a forgalomból.

Melyik a leghamisítottabb pénz Magyarországon?
Még mindig sokan próbálkoznak pénzhamisítással Magyarországon. Az MNB statisztikái szerint több hamis
forintbankjegyet vontak ki a forgalomból 2013 első három hónapjában a
megelőző negyedévhez képest, pontosan 661 darabot. A jegybank értékelése
szerint azonban ezek az adatok továbbra is kedvezőnek számítanak.
A forinthamisítványok darabszáma növekedett ugyan 2013 első három hónapjában a megelőző negyedévhez képest, e mennyiségi adatok azonban továbbra is kedvezők - derül ki a Mjegybank április legvégén kiadott időközi jelentéséből. Az első negyedévben 661 darab hamis forintbankjegyet vontak ki a forgalomból.
A hamis forintbankjegyek száma iegncsak alacsonynak mondható a forgalomban lévők számához képest: március végén 299,8 millió bankjegy volt forgalomban. A forgalomban lévő bankjegyek értéke az első negyedév végén 2712,5 milliárd forint volt, 4,4 százalékkal nőtt 2012 azonos időszakának végéhez képest. A bővülés a mennyiséget tekintve 3,8 százalék volt éves szinten.
A forinthamisítás jellemzően továbbra is főként a nagyobb értékű bankjegycímletekre irányul, a 10 000 és 20 000 forintosok az összes fellelt hamisítvány 80 százalékát tették ki.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A forinthamisítványok készítésének módszereiben nem tapasztalható változás, továbbra is az irodai sokszorosító eszközök (fénymásolók vagy printerek) meghatározók.
A nagy címletű hamisítványok között - a sokszorosításhoz használt egyszerű eszközök használata ellenére is - előfordulnak ránézésre esetenként megtévesztő minőségűek, ezért továbbra is fontos a bankjegyek ellenőrzése - hívja fel a figyelmet az MNB. Egyszerű módszerekkel, akár érzékszervi vizsgálatokkal (például tapintással, a fény felé tartással vagy a bankjegy mozgatásával), a pénztárakban pedig megfelelő segédeszközzel (például UV-A/C lámpa) e hamisítványok is kiszűrhetők.
A hamis valuták előfordulása továbbra is kedvező mértékű, az első negyedévben 468 darab hamisítványt - főként hamis euróbankjegyeket - foglaltak le a jelentés szerint.

Mit tegyünk, ha hamis bankjeggyel találkozunk?
A bankjegyek a hamisítás elleni védelem biztosítása érdekében több biztonsági elemet tartalmaznak. Ezek egyes fajtái szabad szemmel jól láthatók és felismerhetők, míg más típusai speciális segédeszköz alkalmazásával azonosíthatók. A bankjegyek tartalmaznak olyan hasonló megjelenésű biztonsági elemeket, amelyek minden címleten megtalálhatóak, és olyanokat is, amelyek csak egyes címleteken kerültek alkalmazásra.

A
hamis bankjegy és érme fizetésül nem fogadható el. Az olyan bankjegyet
és érmét, amelynek valódiságával kapcsolatban a legcsekélyebb kétség is
felmerül, szakértői vizsgálatra valamely hitelintézetnek, a postának
vagy a Magyar Nemzeti Banknak kell átadni.
Büntetőjogi szempontból a pénzhamisítás és a hamis pénz forgalomba hozatala bűncselekménynek - bűntettnek - minősül. De az is bűncselekményt - vétséget - követ el, és így büntethetővé válik, aki jóhiszeműen jut hozzá a hamis pénzhez, azonban amikor utólag észleli annak hamis voltát, annak tudatában, tehát szándékosan forgalomba hozza azt.

Magyarok millióinak a pénze kerül veszélybe, ha a csalók elkezdik ezt használni: katasztrófa közeleg
A legfrissebb adatok aggasztó képet festenek a banki csalások mértékéről és hatásáról.

Egyre súlyosabb a veszély a tudósok szerint: hamarosan elszabadulhat az AI, mi lesz az emberiséggel?
Két vezető mesterségesintelligencia-szakértő, Max Tegmark és Yoshua Bengio osztotta meg véleményét az "ügynökként" felépített AGI potenciális veszélyeiről.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


