-

Most érkezett: elhunyt a magyar TikTok-sztár, agydaganata volt

2025. június 18. 17:10

Molnár Miléna, a közösségi médiában népszerűvé vált influenszer, aki a felelős állattartás és a vidéki élet bemutatásával szerzett több százezer követőt, elvesztette ikonikus háziállatát, Eta tyúkot, aki agydaganat következtében hunyt el.

A TikTokon és más platformokon több mint 400 ezer követővel rendelkező Molnár Miléna elsősorban a farmján élő állatok, köztük a különleges tyúkja, Eta bemutatásával vált ismertté. Az influenszer korábban a Blikk stúdiójában tett látogatása során elmondta, hogy bár állattartással foglalkozik, nem kereskedik a farmon élő állatokkal - írta a Blikk.

A népszerű tartalomgyártó a Ki vagy te valójában? című podcastben osztotta meg követőivel a szomorú hírt kedvence elvesztéséről. "Nagyon hirtelen történt, a kezeink között ment el. A boncolásnál derült ki, hogy hatalmas daganat volt az agyában. Ez elnyomott egy ideget, innen jöttek a mozgászavarok. Két nap alatt elvesztettük" – nyilatkozta Miléna.

A fiatal nő számára Eta szinte családtagként élt a farmon, ezért különösen megviselte az állat halála. Egy korábbi bejegyzésében így fogalmazott: "Nagyon igazságtalannak érzem az egészet. De amíg velünk volt, a lehető legtöbb szeretetet kapta." Miléna azóta megtudta, hogy a tyúkoknál nem számít ritkaságnak a daganatos megbetegedés, és még időben észlelt tünetek esetén is csekély az esély a gyógyulásra.

Az influenszer magánéletéről is megosztott részleteket: a nála közel harminc évvel idősebb Lengyel Sándorral él párkapcsolatban, és állítása szerint a jelentős korkülönbség ellenére rendkívül boldogok együtt. A családalapítással kapcsolatban Tihanyi Péternek korábban úgy nyilatkozott: "Két-három éve volt egy anyasági roham rajtam, hogy én most azonnal gyereket szeretnék, maga vagyok a Földanya, hármas ikreket ide nekem azonnal... ám ez nyom nélkül eltűnt."

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Erőss Anna

1970-ben nívódíjat kapott kollégáival a hírszolgálati rendszerben végzett munkájáért, majd 1973-ban Kazinczy-díjjal tüntették ki.

Elhunyt Sebő Ferenc

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Sebő Ferenc Kossuth-díjas előadóművész, zeneszerző és népzenekutató. Ő

NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. május 1. 18:32
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom