Most érkezett: elhunyt a magyar TikTok-sztár, agydaganata volt
A TikTokon és más platformokon több mint 400 ezer követővel rendelkezett a gazdája.
A TikTokon és más platformokon több mint 400 ezer követővel rendelkezett a gazdája.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) évek óta kiemelten figyeli az influenszerek tevékenységét.
A tartalomgyártás nem csupán hóbort, hanem egyre inkább hivatás – derült ki a Portfolio GEN Z Fest konferenciáján május 9-én.
Az első továbbra is a TheVR csatorna, a második pedig változatlanul Whisper Ton. A harmadik helyen azonban már volt változás.
Molnár-Szilágyi Ági főállásban dolgozik, emellett utazási blogot vezet, tartalmat gyárt, és egyéni utazási tanácsadással is foglalkozik.
Nemcsak a közösségi platformoknak jut minden eddiginél nagyobb szerep a vásárlások terén, de a mesterséges intelligencia is felforgatta a vásárlói szokásokat.
A közösségi média, különösen a TikTok és az influenszerek, forradalmasították az utazásról alkotott elképzeléseinket,
Külföldön már magát a népszerű dubai csokit is árusítja a Lidl, reménykedhetnek a magyar vásárlók. Itthon egyelőre a hozzávalók akciósak, mutatjuk, hogy kell otthon elkészíteni.
A sablonok bevezetésével a YouTube megkönnyíti a felhasználók számára a trendekhez való csatlakozást.
Nem tervezi letenni az érettségit PSG Ogli, az influenszer bevallotta: mindig iskolaundora volt, sosem szeretett tanulni.
A valóságban számos olyan faktor van, ami befolyásolhatja, hogy mekkora bevételre tesz szert valaki.
Nem hiszed el milyen termék érkezik hétfőn a Lidl polcaira! Ezért sorok fogank állni a boltban.
Lola, Schóbert Lara és Hódi Pamela is tingbe lép a Sztárboxban. 2024-ben a női versenyzőket két súlycsoportra osztják.
Egy-egy influenszert elsősorban azért kisérnek figyelemmel, mert olyan anyagokat készít, amit értékesnek (49%) vagy élvezetesnek (44%) találnak.
Whisper Ton is beáll a sorba, és piacra dobja saját italmárkáját, Sparkly néven. A termék júniustól lesz kapható.
Hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat a versenyhatóság
A közösségi média influenszerek által létrehozott márkák egyre inkább meghódítják a szupermarketek polcait. A divatok azonban gyorsan változnak: mutatjuk, mi jöhet még a Prime után.
Lassan teljesen új szabályokat kell alkotni miatta az élet számos területén, de okosan használva az AI nagy segítségére lehet az emberiségnek. Interjú.
Milliós bevételeink vannak egy hónapban, azonban a cég miatt milliós költségeink is vannak párhuzamosan – mondta a Pénzcentrumnak Nagy Dániel.
1-2 millió forintot simán elszór egy hónapban Psg Ogli és Pumped Gabo, legalábbis erről beszéltek egy podcastban, amikor arról kérdezték őket, mennyit költenek.