Egy létra vezet ki egy sötét barlangból a napfényre. Cap de Barbaria, Formentera

Mégis ki tesz ilyet: ellopták a mentők összes felszerelését, óriási az anyagi kár

2025. június 7. 12:29

Jelentős anyagi kár érte a Magyar Barlangi Mentőszolgálatot (BMSz), amikor ismeretlen tettesek feltörték járművüket egy képzési nap alatt. A több mint egymillió forint értékű, részben életmentéshez használt felszerelések eltulajdonítása a szervezet éves költségvetésének tíz százalékát érinti.  

A BMSz a Szent Ferenc Kórház által szervezett képzési programon vett részt, ahol missziós területekre készülő önkéntes orvosoknak mutatták be az extrém körülmények közötti betegellátás módszereit. A csütörtöki elméleti oktatás ideje alatt azonban a budakeszi Erzsébet-büfé melletti turistaház parkolójában álló szolgálati járművüket feltörték - közölte a Heol.

Az elkövetők nemcsak a mentőszolgálat hivatalos, életmentésre használt eszközeit vitték el, hanem az előadást tartó riasztásvezető személyes barlangászati felszereléseit is. Az eltulajdonított tárgyak között szerepelt egy komplett kötéltechnikai készlet, tábori felszerelések és egy speciálisan barlangi körülményekhez fejlesztett Scurion fejlámpa is.

A szervezet közleménye szerint a kár mértéke meghaladja az egymillió forintot, ami éves költségvetésük több mint tíz százalékát teszi ki, veszélyeztetve ezzel a jövőbeni mentések hatékonyságát.

A BMSz feljelentést tett a Budaörsi Rendőrkapitányságon, azonban a hatóság nem tudott garanciát vállalni a felszerelések gyors visszaszerzésére. A mentőszolgálat közösségi oldalán keresztül is próbálja visszaszerezni az ellopott eszközöket.

"Kedves ismeretlen elkövető! Kérünk, hogy keress meg minket valamilyen módon, és diszkréten juttasd vissza az ellopott felszereléseinket. Lehet, hogy legközelebb épp a te vagy egy családtagod mentésén fogunk dolgozni – ezek az eszközök nálunk jobb helyen lennének. Ha visszajuttatod a holmik javát, a lestrapált gumicsizmát és a hozzájuk tartozó, sokat látott zoknikat megtarthatod" – írta a szervezet a Facebookon.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az ellopott felszerelések között szerepelnek "Barlangi Mentőszolgálat" feliratú overálok, egy kék Meander műnyúl, Helly Hansen aláöltözők, különböző mászóeszközök, egy szürke Deuter hátizsák, hálózsák, fejlámpák és egyéb barlangász felszerelések, valamint mentésekkel kapcsolatos dokumentumok.

A BMSz arra kéri a lakosságot, hogy amennyiben bárki információval rendelkezik az eltulajdonított felszerelésekről, jelezze azt a rendőrségnek vagy közvetlenül a Magyar Barlangi Mentőszolgálatnak.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Radnóti Zsuzsa

Örkény István utolsó feleségeként az író halála óta odaadóan gondozta a hagyatékot.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?