Malajzia két selejtezőmérkőzését is 3–0-ra elveszítette utólag, mert jogosulatlanul szerepeltetett játékosokat.
Gyárfás Tamást a váci börtönből hamarosan átszállítják a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol a hazai viszonyokhoz képest valamivel kedvezőbb körülmények között töltheti hétéves büntetését - tudta meg a Blikk.
A jogerősen hét év börtönre ítélt Gyárfás Tamás péntek reggel vonult be a Váci Fegyház és Börtönbe, de a Blikk információi szerint már az első napon átszállítják a Bács-Kiskun Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe, Kecskemétre.
A kecskeméti intézményt gyakran "luxusbörtönként" emlegetik, mivel a hazai börtönviszonyokhoz képest valamivel elviselhetőbb körülményeket biztosít a fogvatartottak számára. Az intézet befogadóképessége 238 fő, és többféle kategóriájú fogvatartottat helyeznek el itt, köztük előzetesen letartóztatottakat, valamint fogház és börtön fokozatú férfi elítélteket is.
A kecskeméti börtön történelmi múltra tekint vissza: a Törvényszéki Fogház 1904-ben kezdte meg működését, majd 1995-ben egy egykori szovjet laktanya helyén nyílt meg a II-es objektum, ahol 59 fogház és börtön fokozatú elítélt elhelyezésére van lehetőség.
A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága tájékoztatása szerint a befogadási eljárás során egységes protokoll alapján járnak el, amely magában foglalja az alapvető egészségügyi vizsgálatot, pszichológiai állapotfelmérést és biztonsági kockázatelemzést. Az elhelyezésről ezek alapján döntenek, figyelembe véve az elítélt életkorát és egészségi állapotát.
Az időskorú fogvatartottak gyakran speciális részlegre kerülnek, ahol az életkori sajátosságokhoz igazodó körülményeket biztosítanak: emeletes ágyak helyett földszinti fekhelyeket, kapaszkodókat, csúszásmentes burkolatokat és szükség esetén segédeszközöket.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Fotó: Balogh Zoltán, MTI/MTVA
Vallott Törőcsik Franciska és Ember Márk: erre költik a Jászai Mari-díjjal járó milliós pénzjutalmat
A frissen díjazott fiatal színészek teljes egészében felajánlották a pénzjutalmukat.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







